» Olaszország

» Olaszország » Friuli-Venezia-Giulia » Friuli


Értékeld Te is:

Grado a Nap szigete. Észak-Olaszország keleti csücskében, az Adriai lagúna közepén, több kisebb szigeten fekszik. A gyerekek örömére a víz mindig tiszta és lassan mélyülő.


 

A Nap szigete

 

Gradót egy keskeny földsáv köt össze a szárazfölddel valójában egy sziget mely történelemi belvárosa köré simul. Gradóban nyaralni olyan, mintha a Habsburg arisztokrácia kiváltságaival rendelkeznénk, akik már az 1800-as évek elejétől a tengeri termálkúrák miatt látogattak ide. Ferenc József császár rendeletével 1892-ben minősítette Gradót fürdőhelynek. A sziget turisztikai fénykorát Monarchiában 1910-től élte, annak köszönhetően, hogy elkészült a vasútvonal leágazása Cervignanótól Belvedere-Grado állomásig, ahonnan gőzhajók, köztük a Piroschka, 25 perc alatt szállították a szigethez a turistákat.

Napjainkban viszont két hosszú autóshíd is összeköti az "arany szigetének" is nevezett Gradót a szárazfölddel, az egyik Aquileia, a másik Monfalcone-Trieszt felől.

A több kilométer hosszú homokos strand mellett vonzerőt jelent a román kori alapokra épült városka templomaival, régi épületeivel. A történelmi városmagban hangulatos utcácskák, éttermek várják az utazót.

Madonna di Barbana szentélye. A Barbana zarándokhely a Grado-lagúna egy kis szigetén található, és a ferences minoriták vallási gyülekezetének székhelye. Eredete i.sz. 582-re nyúlik vissza, amikor egy heves vihar után megtalálták a Szűz Mária képét, amely az első templom építését eredményezte. A jelenlegi neoromán stílusú zarándoktemplom 1924-ben készült el. Érdemes megnézni a Madonna értékes faszobrát. A Canale della Schiusáról rendszeres kompjárat indul Grado és Barbana között. A nagy hajós zarándoklatot július első hétvégéjén tervezik.

STRANDOK

La Spiaggia Principale, főstrand: Cittá Giardino városrésztől az "al Bosco" strandig terül el. Mellette található a Parco Termale Acquatico. A strand területén: játszóterek, baba-mama szobák a babaápoláshoz szükséges felszereléssel, melegvízzel, babaételmelegítőkkel. Belépő 2 euró/fő.

La Costa Azzurra, szabad strand

La Spiagga di Grado Pineta

La Spiagga al Bosco. A strand a főstrand és Grado Pineta között terül el, 1 km hosszú. A strand ingyenes.

VÍZIPARK

Parco Termale Acquatico vízipark: a Grado tengerpartján fekvő víziparkban sós vizű medencék, csúszdák, játékok, hidromasszázs és vízesések vannak. (részletek)



Tartomány:Friuli-Venezia-Giulia
Település:Grado
Cím:34073 Grado
GPS: 45° 40′ 42.59032″, 13° 23′ 45.45546″
Honlap: http://www.gradoit.it

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward