Cascata delle Marmore

A Velino folyó a felvidéken keresztülfolyva vette körül Rieti városának lápos, mocsaras környékét. A lakosoknak azonban nemcsak az ingoványos vidék okozott problémákat, hanem az ebből fakadó megbetegedések (például a malária) is. Hogy megszüntessék ezt a fenyegetést, i.e. 271-ben Manlius Curius Dentatus római konzul elrendelte egy csatorna építését, amely a lápot tápláló állóvizet a marmore-i természetes sziklák felé tereli, hogy aztán a zuhogó víztömeg az alacsonyabban fekvő Nera völgyében tűnjön el.

A vízesés miatt árvízkor a Velino folyó megduzzadt vízhozama Terni városa felé folyt, fenyegetve a lakosságot. A nem várt következmények végül elmérgesedő vitává fajultak a két város között, így a római szenátus i.e. 54-ben kénytelen volt foglalkozni a kérdéssel. Ternit Aulus Pompeius, Rietit pedig Cicero képviselte, ám a tárgyalás nem vezetett eredményre, így minden maradt a régiben – hosszú évszázadokig.

A karbantartás hiánya miatt idővel a csatorna feltelt, emiatt pedig újra elkezdett láposodni a terület. A 15-16. században a római pápák újabb csatornák építésével próbálták orvosolni a problémát, de nem sikerült véglegesen megoldani a helyzetet. Bár a csatornák működtek, a Nera vize mégis többször elárasztotta a vidéket, míg végül 1787-ben VI. Pius pápa utasítására Andrea Vici építész módosításokat hajtott végre a vízesés alatti elvezetőkön, így alakítva ki a Marmore mai kinézetét.

1896-ban az újonnan alakult terni-i acélművek elkezdte használni a víz áramlásában rejlő lehetőségeket, hogy a rá következő évektől kezdve aztán a mérnökök már villamos energiát is előállítsanak belőle.

Mivel a Márvány vízesés emberkéz alkotta „természeti csoda” mesterséges csatornákkal, elvezetőkkel, egy zsiliprendszer segítségével szabályozni lehet a vízhozamát, sőt, akár teljes egészében el is lehet zárni.