» Magyarország

» Magyarország » Borsod-Abaúj-Zemplén » Miskolc

Miskolci Kocsonyafesztivál

2023. március 3.

Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A Kocsonyafesztivál az ország egyik legismertebb, egyben a téli szezon legnagyobb szabadtéri fesztiválja.




A mindenki által jól ismert legenda adja a fesztivál alapját: a miskolci kocsonyában pislogó béka és természetesen a híres miskolci kocsonyák különleges kínálata. 

A miskolci kocsonyát először a 18. században említették egy miskolci periratban, eleinte főleg halból és szárnyasból készült, később sertéshús lett az alapja. Ma számtalan formában és ízesítéssel készítik, sőt, létezik vegetáriánus kocsonya is.

A történetnek több verziója is létezik. Az egyik, talán legismertebb adoma úgy tartja, hogy az eset Potyka Kati miskolci fogadójában történt, ahol a derék korcsmárosné egy tót fuvarosnak szolgálta fel a hűtött specialitást, amelybe beledermedt egy béka, az pislogott a tálból a rémült atyafira. Innen ered a mondás: "pislog, mint miskolci kocsonyában a béka".

Más források szerint az eset egy avasi borospincében történt, ahol egy képviselőre hunyorgott a kocsonyába fagyott kétéltű.

A fesztivál országos hírű házigazdái között, Potyka Kata, Tóth Atyafi és a Béka mellett megjelenik Kasza Sára is, aki az utolsó miskolci boszorkányper vádlottja volt, aki becsületét védte meg miskolcias virtussal.

Kétéves kihagyás után újra megrendezik a Miskolci Kocsonyafesztivált

A koronavírus-járvány miatti kétéves kényszerszünet után idén újra megrendezik 2023. március 3. és 5. között a Miskolci Kocsonyafesztivált.

Az idei kocsonyafesztivál látványos felvonulással és ünnepi megnyitóval kezdődik március 3-án, péntek délután és vasárnap délután ér véget Charlie 75 éves születésnapi koncertjével. A rendezvényen többek között koncertet ad a Margaret Island, a Balkán Fanatik, Erös és Spigiboy, a Fiesta Csordás Tibivel, Lotfi Begi, Náksi és a New Level Empire. A fesztivál fő fellépője Dr. Alban lesz.

A rendezvény főszínpada a Szent István téren, a másik színpad a Villanyrendőrnél, a pódiumszínpad pedig az Erzsébet téren lesz. A fesztivál területe így a Szent István tér és a Villanyrendőr között húzódik majd. A rendezvénnyel azonos időpontban rendezik meg a Régiségvásárt is Miskolcon.

A megszokott helyek mellett az Avas is bekapcsolódik a programokba, hiszen a fesztivál részeként egy rendhagyó Avasi Kvaterkát is tartanak majd a Bortanyán és a Rácz-sor környékén. A fesztivál területén gazdag étel- és italkínálat várja majd a fesztiválozókat folyamatos programokkal.



Tartomány:Borsod-Abaúj-Zemplén
Település:Miskolc
GPS: 48° 6′ 11.34108″, 20° 47′ 24.7146″
Időpont:2023. március 3.

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play
Hetedhétshop.hu

Régióválasztó

arrow_upward