» Magyarország

» Magyarország » Győr-Moson-Sopron » Fertő tó


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A „magyar Versailles-ként” is emlegetett fertődi Esterházy-kastély a 18. század végi Magyarország egyik fő kulturális központja volt.


A kastély Magyarország legnagyobb és legimpozánsabb barokk kastélya, százhuszonhat rokokó stílusú szobával.

A mai kastély magját 1720 táján kezdték el felépíteni, majd többször bővítették.

Az első nagy fejlesztési ütem 1762 és 1768 között zajlott Nicolaus Jacoby és Melchior Hefele tervei alapján, a második ütemre 1774 és 1778 között került sor. Az épületet a Belvedere kialakításával fejezték be az 1780-as évek közepén.

A rezidencia, ahol egykor Joseph Haydn udvari zeneszerzőként szolgált, ma komoly- és könnyűzenei koncerteknek is otthont ad. A Marionettszínház díszpáholyában egykor Mária Terézia hallgatta a számára komponált műveket, a zenekari árokban pedig maga Haydn vezényelte a zenészeket.

A kastély impozáns lakosztályai önmagukban is lenyűgözőek, de a látogatók színháztörténeti túrával is gazdagíthatják az itt szerzett élményeiket. Sőt, akár virtuális sétát is tehetnek a 18. századi Eszterházán egy különleges, körpanorámás vetítésnek köszönhetően.

A parktúrákon fel lehet fedezni a barokk-rokokó korszakot, annak történelmi-, építészeti-, zene- és képzőművészeti-vonatkozásaival, az Esterházy-kastély- és családtörténettel együtt.

A látogatók számára megelevenedik Esterházy "Fényes" Miklós kora, az Eszterházához kötődő Haydn-életmű és számos botanikai különlegesség. A parktúrák útvonala végig a szabadban vezet.

Cziráky Margit-rózsakertben több mint nyolcezer tő rózsa virágzik mintegy hatszáz fajtából. Az egykori híres rózsakertet 1908-ban IV. Eszterházy Miklós herceg felesége, Cziráky Margit grófnő megrendelésére alakították ki a Kastély kertjében. A korabeli fényképek és leírások alapján néhány éve újjáépített rózsakertben ma nemesített fajták pompáznak a Kastély egyébként is meseszép környezetében. A korábbi 220 méter hosszú, kereszt alakú lugasrendszer és a központi pagodaszerű pavilon megmaradt, így ezek ma is megtekinthetők a szemkápráztató rózsák mellett. A Rózsakert legkedveltebb rózsafajtái május közepétől virágba borulnak. Ennek köszönhetően több száz méteren élvezhetők a lugasok mentén a „Mami" fajta vajszínűből rózsaszínbe átmenő hatalmas virágai, melynek illata is bódító. Emellett a „Futótűz" fajta piros, a „Crimson Glori" mély bordó, valamint a „Rozália" fajta narancsszínű virágai találhatóak meg a Kertben. 



Tartomány:Győr-Moson-Sopron
Település:Fertőd
Cím:Esterházy-kastély
GPS: 47° 37′ 15.60918″, 16° 52′ 16.00046″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward