» Magyarország

» Magyarország » Borsod-Abaúj-Zemplén » Zemplén


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Pálháza az ország legkisebb, alig több mint 1200 lakosú városa. Itt közlekedik az ország legrégebbi, keskeny nyomtávú erdei kisvasútja is.


Az Északerdő Zrt. Pálházi Állami Erdei Vasútja

A zempléni kisvasút Pálháza és Rostalló közötti vonalon közlekedik. A helybéliek által Bimbónak nevezik a kisvasútat.

A vasútat 1888-ban építtette Károlyi gróf a Zemplén hegységben lévő Pálházától - ahol fűrészmalma volt - a hét kilométer távolságban lévő kőkapui vadászkastélyig. A grófi család csaknem kétszáz éven át folytatott erdő- és vadgazdálkodást a területen. A megépített vasút legfőbb feladata a környékbeli erdőkben kitermelt faanyagnak a pálházai fűrészmalomba való szállítása volt.

Az erdei vasútat 1947-ben vette át az állami erdőgazdaság, a személyforgalom 1958-ban indult meg. Egy elhamarkodott és azóta bizonyítottan hibás kormánydöntés révén 1980-ban felszámolták a nagyvasúttal is kapcsolatot biztosító hegyközi járatot. Az erdőgazdaság azonban nem bontotta fel a síneket, a mozdonyokat, kocsikat is megóvták. Az üzemszünet kilenc évig tartott.

Társadalmi összefogással 1989-ben újjáépült a 7 kilométeres szakasz, 1990-ben pedig további 1 kilométerrel bővítették a rostallói turistaházig. Majd újabb 1,3 kilométerrel gyarapodva az indulóállomás Pálháza központjába került. Az összesen 9,1 kilométer hosszúságúra bővült hálózaton Pálháza-Kishuta-Kemencepatak-Komlósi völgy-Óhuta-Kőkapu-Rostalló között szállítja a helybélieket és a turistákat.

A nyári szezonban vasárnaptól csütörtökig napi négy, pénteken és szombaton napi öt vonatpár jár. A pénteki és szombati plusz járatpár késő délután ígér további utazási lehetőséget a Kőkapun és környékén üdülőknek. A járatok a végállomásokról kétóránként indulnak, a menetidő mindkét irányban negyven perc.

Zemplén új turisztika komplexuma

A Hegyközben, a Pálházi Állami Erdei Vasút végállomásánál, az egykori rostallói kulcsosház, valamint a korábbi kutatóház "újragondolásával" valósítja meg a Zemplén új turisztika komplexumát az Északerdő Zrt.

A létesítmény tervezésekor kiemelt szempont volt, hogy a térségre jellemző építészeti stílusjegyek is megjelenjenek, így skanzenjelleggel mutassák be az észak-zempléni falvak régi épületeinek, udvarainak jellemző elemeit.

A jelenlegi kulcsosház újjáépítésével egy foglalkoztató és kiállítási épület, a Muflon Központ jön létre. Ez bemutatja a Zemplén élővilágát, az évszakokkal együtt változó erdőt. Ott kap helyet a jelenleg a Pálháza-Ipartelep kisvasúti megállónál található erdészeti, vadászati, természetvédelmi és erdei vasúti gyűjtemény.

A kiállítótérben elhelyeznek egy magaslest, valamint erdei környezetet bemutató diorámákat, különféle interaktív elemeket. Lesz egy nyitott fedélszékkel rendelkező helyiség, ahol testközelből lehet megismerni az élővilágot. A kutatószoba alkalmas lesz különféle erdei iskolai foglalkozások lebonyolítására.

A fejlesztés részeként - a meglévő Páfrány tanösvény felújításával - létrejön az Uhu tanösvény, ami Magyarországon egyedülálló módon éjszaka is bejárható lesz, a tanösvény jelzései ugyanis fényvisszaverő festékkel készülnek, így a látogatók az éjszakai erdő hangjain keresztül a természet új, addig esetleg nem tapasztalt oldalát ismerhetik meg.



Tartomány:Borsod-Abaúj-Zemplén
Cím:Pálháza
GPS: 48° 28′ 17.69664″, 21° 30′ 39.89268″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward