» Magyarország

» Magyarország » Bács-Kiskun


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A tönkrement ikonikus malmot újjáépítették és az országban egyedülállóan nem csak látogatható, hanem dolgozik, őröl is a bunyevác településen.


A Felsőszentiván belterületén található szélmalom az írott források szerint a 19. század végén épült. Történetében jelentős időpont volt az 1925-ös év, amikor a híres ács-molnár, jeles malomépítő Nagy Torma Vince tulajdonába került. Az épületet az 1930-as években új gépekkel szerelték fel, azok azonban már csak a következő három évtizedben szolgálták a község lakóit. A szélvitorlákat 1962-ben szerelték le, a malmot később már csak raktárnak használták.

2005 nyarán az esőzések hatására az épület északi oldalának felső három szintjéből egy óriási, több méter átmérőjű darab kiomlott és a földszinten is romossá vált az oldala. A keletkezett kár miatt a malom egyes fa födémgerendáinak végei alátámasztás nélkül lógtak, így az egész épület életveszélyessé vált. Öt év múlva, szintén az esőzések miatt a malom északi oldala ismét meggyengült és szinte teljesen leomlott. A belső szerkezetei, gépészete nagymértékben károsodott. 2015-ben kezdődhetett meg a település szimbólumának számító épület megújításának tervezése. Mára pedig sikerült a csonka kúp alakú, bádogtetős építményt újjáépíteni, pótolva a lekerült szélvitorlákat, amelyeket egy külső, villamosárammal működő motorral is elláttak, hogy szélcsend esetén is őrölni tudjon.

A szakemberek korhű építési technikákat alkalmaztak, a mai kor minőségében és eszközeivel építették újjá a régi szélmalmot az eredeti teljes funkciójának visszaállításával.

 



Tartomány:Bács-Kiskun
Cím:Felsőszentiván
GPS: 46° 11′ 41.13492″, 19° 11′ 17.37096″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward