Santo Stefano Rotondo - A halál 36 árnyalata, magyar templom Rómában

Az első vértanú Szent Istvánról elnevezett római templom Róma egyik legjelentősebb temploma. Rómának ez a kerek alakú ókeresztény bazilikája egykor a magyar pálosoké volt és a 15. század óta a magyarok nemzeti templomaként ismert.

A Monte Celio e helyén lévő épület római katonák átmeneti szálláshelyéül szolgáló kaszárnya volt, amelynek részét képezte a most is meglévő Mithrász-szentély. A római birodalom V. századi válsága, majd bukása, a vandálok pusztítása, a több árvíz és földrengés súlyos építészeti károkkal járt. A Monte Celión a régi épületek helyén létrejövő új építmények már az új hit szellemében készültek.

Az V. század második felében készült Santo Stefano Rotondo bazilika jellegzetessége, hogy kör alakú, márpedig a keresztény világban ez meglehetősen ritka.

A XV. század közepén az antik nagyság visszaállítását szorgalmazó V. Miklós pápa az akkorra már romossá váló templomépületet az egyetlen magyar alapítású rend, a pálosok gondjaira bízta. Ebben szerepet játszott a két István (a protomártír és az első magyar király) névazonossága is.

A magyar pálosokat 1579-ben a magyar jezsuiták követték, itt rendezte be Szántó (Arator) István a magyar kollégiumot. A Collegium Hungaricum indítására szerzett pápai engedély azonban kevésnek bizonyult, mivel Magyarországról akkor csak néhány tanulni vágyó szeminarista érkezett Rómába. Így a következő esztendőben XIII. Gergely egyesítette ezt a kollégiumot a Germanicummal, közös tulajdonba helyezve valamennyi ingó és ingatlan értéket.

Az összevonás után (1580) kezdődött el a templom nagyszabású restaurálása. A kollégium albán szülőktől származó rektora, Michele Lauretano kialakította a bazilika közepén lévő, nyolcszög alakú oltárkerítést, a templom főtengelyében pedig elhelyezte az 1523 augusztusában itt elhunyt gyulafehérvári gyóntató, Lászai János síremlékét. A kötet teljes fejezetet szentel a "magyar" Santo Stefano Rotondónak, vagyis több mint félezer éves ottani jelenlétünk történetének, részletesen írva arról, miként hatott a hely szelleme a hazai szellemi életre is.

Mindszenty Józsefet (1892-1975) XII. Pius pápa kreálta bíborossá 1946 februárjában és római címtemplomaként a Santo Stefano Rotondo bazilikát jelölte ki számára. Ezért 2016-ban emléktáblát helyeztek el itt, amely a templomban eltemetett Lászai János római gyóntató 1523-as sírja feliratának sorait idézi, amely szerint Róma mindannyiunk közös hazája volt és marad.

Mártír falfestmények a Santo Stefano Rotondóban

Charles Dickens nem rajongott a 6. századi templom kísérteties falfestéséért. 

36 falfestmény a halál tucatjait ábrázolja.

A Santo Stefano Rotondót a 1400-as évek közepén szentelték fel, de hátborzongató alkotásait valamikor a 16. században adták hozzá. Ezeken a falfestményeken római mártírokat nyúznak, főznek, élesztenek, pörkölnek, keresztre feszítenek és elevenen eltemetnek. Az egyes falfestmények felett annak a császárnak a neve, aki elrendelte az egyes kínzásokat.

Charles Dickens meglátogatta a templomot, és később ezt írta:

"A római egyházak nagy álmából részleteket kiemelni a világ legvadabb foglalatossága lenne. De a Szent Stefano Rotondo, egy régi templom nyirkos, penészes boltozata Róma külvárosában, mindig is a legfelsőbb helyen fog küzdeni az emlékezetemben, a falait borító förtelmes festmények miatt. Ezek szentek és őskeresztények mártíromságát ábrázolják; és a borzalom és mészárlás ilyen panorámáját senki sem tudná álmában elképzelni, még akkor sem, ha egy egész disznót kellene nyersen megennie vacsorára. Szürke szakállú férfiakat főztek, sütöttek, grilleztek, gyűrtek, égettek, vadállatok ették meg, kutyák falták fel, élve temették el, lovak tépték szét, fejszékkel aprították fel: nőknek vascsipeszekkel tépték fel a mellét, nyelvüket kivágták, fülüket lecsavarozták, állkapcsukat letörték..... Annyira ragaszkodnak hozzá, és úgy fáradoznak rajta, hogy minden szenvedő ugyanolyan csodálkozásra ad alkalmat, mint amilyet szegény öreg Duncan ébresztett Lady Macbethben, amikor csodálkozott, hogy ennyi vér van benne." Képek Olaszországból (1846)