» Olaszország

» Olaszország » Lazio

San Francesco a Ripa - Szent Ferenc római cellája


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A római San Francesco a Ripa ferences templomban fogadták Szent Ferencet 13. századi római tartózkodásai idején.


A Tiberis (Tevere) folyó jobb partján fekvő Trastevere negyedben található San Francesco a Ripa templom egyike az olasz főváros 900 templomának, a templom és kolostor szerény homlokzata mögött azonban kincsek rejtőznek. A turisták a templomot Bernini szobráról ismerik (Ludovica Albertoni olasz misztikus apáca extázisa, a szobrász utolsó római alkotása), de kevesen tudnak Szent Ferenc cellájának létezéséről.

A templomhoz épített kolostor első emeletén lévő cellában legalább négyszer szállt meg Assisi Szent Ferenc 1209 és 1223 között, amikor Rómába utazott, hogy III. Ince pápával találkozzék. Szent Ferenc ülve aludt, a földön, egy nagy követ használva párnának, amely még ma is látható.

A szűk és ablaktalan cellát a 17. században alakították át szentéllyé a ferences rend megalapítójának tiszteletére. A cellában II. János Pál pápa is imádkozott, amiről a falon látható fénykép tanúskodik.



Tartomány:Lazio
Település:Roma
Cím:Róma, Trastevere
GPS: 41° 53′ 5.5545″, 12° 28′ 24.06875″
Honlap: https://www.sanfrancescoaripa.it/

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward