» Magyarország

» Magyarország » Baranya » Mecsek


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Egyre több turista keresi fel a Mecsek legmagasabb csúcsa - a Zengő - lejtőjén fekvő falucskát.


A legendák szerint Szent László király egy bölényvadászaton hatalmas viharba keveredett. A királynak és kíséretének az itt élő remeték nyújtottak menedéket egy sziklabarlangban. Szent László hálából egy kis kápolnát építtetett számukra, mely köré később falu települt. 1903 óta a templommal szemközti domboldalon árnyas fák között szobor állít emléket Szent László királynak.

Az idilli völgyben fekvő Püspökszentlászló történelmi emlékhely a Mecsekben, az Esterházy Péter pécsi püspök által 1797-ben építtetett kastély és kápolna kiemelkedő későbarokk stílusú műemlék; a hozzá kapcsolódó, 84 féle különleges fa- és cserjefajt felvonultató arborétum közkedvelt kirándulóhely.  

A kastélyban Mindszenty József bíboros 1955-ben néhány hónapig házi őrizetben volt.

Püspökszentlászló lakóinak kihalása, illetve elvándorlása folytán, ma már egyetlen őslakos sem él a kis hegyi faluban. Egyetlen utcáját főleg üdülőnek használt, szépen karban tartott sváb parasztházak szegélyezik. Az utca végén, évszázados fákkal körülvéve áll a pécsi püspökök gyönyörű, barokk stílusú kastélya.

Az épülethez egy kicsiny kápolna tartozik, körülötte pedig 84 féle különleges fa- és cserjefajt felvonultató arborétum terül el. A környék védett erdeinek leghíresebb növényfaja a bánáti bazsarózsa. A világ teljes állományának 90%-a itt él. A Magyarországon 1982 óta fokozottan védett növényritkaság májusi–júniusi virágzása turistacsalogató látványosság. 



Tartomány:Baranya
Cím:Püspökszentlászló

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward