» Magyarország

» Magyarország »

Kutatók Éjszakája

2020. november 27.

Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Az eddig megszokott szeptember végi időponttól eltérően idén november 27-28-án rendezik a Kutatók Éjszakája nevű rendezvénysorozatot.


Idén a koronavírus-járvány felülírta a szokásokat, ezért az Európai Bizottság illetékesei úgy döntöttek, hogy a megszokott szeptember végi időponttól eltérően idén november 27-én és 28-án lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba.

A szervezők remélik, hogy a késő őszi időpontig a járványhelyzet lehetővé teszi és az összes tervezett rendezvényt meg lehet tartani, ugyanakkor a részt vevő intézmények - egyetem, kutatóintézet, laboratórium, múzeum, középiskola és sok más - arra is felkészülnek, hogy a világhálón keresztül nyújtsanak élményt a sok ezer érdeklődőnek.

A Kutatók Éjszakáján immár 14 éve szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül ismerkedhet minden korosztály a tudományos kutatás számos új eredményével és módszereivel. Az Európai Unió Bizottsága által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára.

 



Időpont:2020. november 27.

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward