» Magyarország

» Magyarország » Zala

Vadpörkölt- és borfesztivál Zalaegerszegen

2022. augusztus 26.

Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Vadpörkölt- és borfesztivált, valamint országos halfőző versenyt rendeznek Zalaegerszegen 2022. augusztus 26. és 28. között.


 

A vadgasztronómiára és vadászati turizmusra épülő rendezvény közel másfél évtizedes hagyomány Zalaegerszegen. A fesztiválon, amelyre tizenegy testvérvárosból, köztük az ukrajnai Beregszászról is érkezik delegáció, a zalai erdők kincseit ismerhetik és ízlelhetik meg a látogatók.

Vadászati konferenciával, valamint a bor- és mézlovagrendek felvonulásával kezdődik augusztus 26-án a fesztivál. Aznap avatják fel a Zalaegerszeg első írásos említésének 775. évfordulójára készült városmakettet, Farkas Ferenc szobrászművész alkotását is.

A Kazinczi téren másnap megrendezendő jótékonysági vadfőzőversenyen, illetve a 46. Országos Halfőző Versenyen összesen csaknem 100 csapat vesz részt.

A halfőzésre az ország különböző pontjairól három kategóriában nevezhettek a résztvevők: az üstökben dunai, illetve tiszai jellegű halászlé, valamint egyéb halételek készülnek. A csapatok a megyében működő haltermelők által termelt és feldolgozott 2-2 kilogramm pontyot kapnak.

A jótékonysági főzőverseny résztvevői 5 kilogrammos vadhúscsomagból készíthetik el az ételeket. Augusztus 28-án a Sohollári-völgyben tartják a zalai vadászati évad megnyitóját.  

A zalaegerszegi fesztiválprogramban koncertek is szerepelnek: színpadra lép többek között a Tankcsapda, az Anna and the Barbies és a Zalai Táncegyüttes.

A Kazinczy téren felállított 24 ezer literes óriás akváriumban a hazai tógazdaságokban nevelt halfajták lesznek láthatók. A gyermekeknek a Gébárti-tó partján horgászversenyt rendeznek. Az Ady moziban természetfilmeket láthat a közönség, a polgármesteri hivatal előtti téren pedig játszóudvart létesítenek.

A rendezvénysorozathoz a helyi éttermek is csatlakoztak. A vendégeket különleges menüvel - többek közt tűzdelt szarvassal, grillezett libamájjal - várják.



Tartomány:Zala
Település:Zalaegerszeg
GPS: 46° 50′ 29.68908″, 16° 50′ 44.27376″
Időpont:2022. augusztus 26.

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward