» Franciaország

» Franciaország » Île-de-France


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Franciaország legelőkelőbb parkja, amely a francia államfő rezidenciáját, az Elysée-palotát övezi.


A "látogatási idő" a minden hónap utolsó vasárnapján van 12 órától 17 óráig tart, áprilistól szeptemberig pedig 13 órától 19 óráig.

Az érdeklődők az Avenue Gabrielen lévő, 1900-ban Émil Loubet köztársasági elnök által létesíttetett díszes rácsnál léphetnek be a parkba. Innen szép kilátás tárul a látogató elé, a szökőkút, a gyepszőnyeg és a fák mögött bújik meg az Elysée-palota, a lombok mögött jól látni az államfő dolgozószobájának három ablakát is.

A közepes méretű - másfél hektáros - park elsősorban előkelő címe révén nevezetes. Először Evreux hercegének nyújtott felüdülést, ő 1722-ben építtette a jelenlegi palota elődjét - a hercegre ma csak a parkban található három, több mint kétszáz éves platán emlékeztet.

A birtok az idők során többször is gazdát cserélt, volt benne francia és angol-kínai stílusú park, a francia forradalom idején báli mulatságok színhelyéül szolgált. A kertészek hol tavat létesítettek benne híddal, hol széles központi utat.

Francois Mitterrand elnöksége idején (1981-1995) teljesen átrendezték az Elysée zöldterületét. Ma a nagy, ívelt körvonalú gyepszőnyeget két kavicsos út szegélyezi. Egy kerek medence és Louis Benech tájkertész virágágyásainak színfoltjai biztosítják a változatosságot. Jean Carton Ikerlányok nevű szoborkompozíciója a fák közelében köszönti a vendégeket, ezen kívül mindössze egy kis állatszobor bújik meg a parkban, amelyben ciprusok, gesztenyefák, szomorúfűzek, hársak, szikomorfák váltogatják egymást. A vasárnapi látogatók egy termékeny fügefa földre hullott termését is láthatják - a fát egy madár "szállította" az államfő rezidenciájára, kiejtvén csőréből a magot.

Kilencen dolgoznak a kertben, kizárólag biotrágyát használnak és csak természetes módszereket alkalmaznak. A fűnyírásra akkor kerítenek sort, amikor az államfő nincs a palotában. Arra törekszenek, hogy a park megőrizze elegáns, ugyanakkor sűrű növényzetét - remélik, hogy az alkalmi látogatók is vigyáznak az államfő kertjére.



Tartomány:Île-de-France
Település:Párizs
GPS: 48° 51′ 23.8104″, 2° 21′ 7.99884″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward