» Magyarország

» Magyarország » Tolna


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Az első magyarországi ciszterci apátság romjai Bátaszéken találhatók, amely egykor a Heiligenkreutz-i apátság fennhatósága alá tartozott.


Az 1142-ben alapított apátság helyszíne sokáig vitatott volt a történészek körében, egyes vélekedések szerint Cikón, mások szerint Bátaszéken állhatott a templom.

A templom tövében 1994 nyarán kezdte meg az ásatást Valter Ilona régész, a Műemlékvédelmi Hivatal főosztályvezető helyettese, akit Zakar Polikárp, a ciszterci rend akkori generális főapátja Rómában kért fel, hogy határozza meg pontosan a cikádori, első magyarországi, ciszterci apátság helyét, amit 1142-ben alapított II. Géza király a Bécs mellett fekvő Heiligenkreuz-i apátság leány-egyházaként.

A hely megtalálásában segítettek a bátaszéki gimnázium történész igazgatójának Sümegi Józsefnek kutatásai, aki a korabeli oklevelek alapján jutott arra a következtetésre, hogy az apátságnak a mostani templom mellett kellett lennie.

A feltevést már az első kutatóárok igazolta, s Valter Ilona, aki a többi hazai ciszterci apátságot is feltárta korábban, több nyáron át folyó ásatás során felszínre hozta az épület alapjait. 1996 nyarára igazolódott a feltevés, hogy az egykor a Heiligenkreutz-i apátság fennhatósága alá tartozó apátság romjait találták meg Bátaszéken.

Ám akkor ezt be kellett temetni, de az ásató és a város vezetői is reménykedtek abban, hogy később lesz pénz egy romkert kialakítására itt. Az akkor visszatemetett romok újbóli feltárása és a helyreállítása végül 2001-ben készült el.

A munkálatok során helyreállították a templom eredeti bejáratát, teljes területét, padozatát és embermagasságig a falait, valamint gazdagodott egy oltárral, ezáltal szabadtéri misézésre alkalmassá vált.



Tartomány:Tolna
Cím:Bátaszék
GPS: 46° 11′ 35.55996″, 18° 43′ 23.32452″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward