» Magyarország

» Magyarország » Somogy » Balaton


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Balatonfenyves hét kilométer hosszú partszakasszal, három nagyobb és két kisebb szabadstranddal rendelkező falu. Ötletek egy balatonfenyvesi nyaraláshoz.


Balatonfenyvesi kisvasút

A balatonfenyvesi kisvasút a térség kedvelt turisztikai attrakciója, egész évben visz utasokat a Balaton-part és Somogyszentpál között. 

Nagybereken áthaladó kisvasúton el lehet jutni a Balaton-partról a mindössze 5-6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőbe. Az Imremajor és Csisztafürdő közötti mintegy 8 kilométeres pályaszakaszán 2002 óta szünetelt a forgalom, majd az újjáépítés után 2021. július 1-jén indult újra a közlekedés.

A Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. utolsó keskeny nyomtávolságú gazdasági vasútja. Az 1950-től eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon mára nyaranta jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik.

A kerékpárok szállítására egy poggyászteres kocsit alakítottak át, amelyet előzetes bejelentésre állítanak forgalomba.

2022 februárjában új állomásépületeket adtak át a balatonfenyvesi kisvasúton

A Nagybereket bejáró kisvasút hálózatának fejlesztéseként átadták a balatonfenyvesi végállomás felújított épületét, valamint az Imremajornál és Csisztafürdőnél emelt új épületeket.

  • A kisvasút balatonfenyvesi központi indítóállomásának épületét teljesen átépítették.
  • Az imremajori megállónál egy új, szilárd falazatú esőbeálló épült, a megálló mellett parkolót alakítottak ki mozgáskorlátozottak számára, a peronvilágításhoz napelemes világítótesteket telepítettek.
  • Csisztafürdő állomáson új épületet emeltek, amely szervesen kapcsolódik a kerékpáros túraútvonalakhoz, és összeköti a Berek Látogatóközponttal.

Így közlekedik 2024 nyarán a népszerű balatoni kisvasút

2024. május 13-ától egészen szeptember 19-ig közlekedik nyári, sűrített menetrend szerint a kisvasút, így 2-3 óránként indulhatunk útnak egész nap az ország egyik legszebb vasútvonalán, amely a Balaton déli partjának szépséges táján közlekedik.

A Balatonfenyvesi kisvasút átvágva a híres Nagyberken 35 perc alatt visz el Csisztafürdőre, és 40 perc alatt Somogyszentpálra minden nap.

Vonatok indulása:

  • Balatonfenyves-Somogyszentpál:  5:46,  8:35,  11.35,  14:35,  16:35,  18:55
  • Somogyszentpál-Balatonfenyves:  6:28,  9:25,  12:25,  15:25,  17:25,   19:50

(A menetidő 40 perc)

Csisztafürdőre:

  • Balatonfenyves-Csisztafürdő:  9:10,  11:10,  13:10,  15:10,  17:10
  • Csisztafürdő-Balatonfenyves:  9:55;  11:55,  13:55,  15:55,  17:55

(A menetidő 35 perc)

Nagyberek természetvédelmi terület

Különösen védett vízimadár-rezervátum.

Szabadstrandok Balatonfenyvesen

Balatonfenyves öt szabadstandján az elmúlt időszakban egyéb fejlesztések is történtek, amelyek révén vizesblokkok újultak meg, öltöző kabinok és baba-mama szobák épültek, valamint napozóágyakkal, újabb sporteszközökkel bővült a kínálat.

Központi szabadstrand. 2021 nyarára megújult a strand 33 éve épült, 18 éve lezárt vízicsúszdája, amely a Balaton legnagyobb szabadtéri vízicsúszdája. Egyik csúszda-ága 120 méter hosszú és 11 százalékos lejtésű, a másik közel 40 méter hosszú és 30 százalékos lejtésű. Az 1988-ban épült, majd a 2000-es évek elején veszélyessé vált, ezért lezárt vízicsúszda egykor az üdülőrégió egyik legkomplexebb turisztikai attrakciója volt. Nemcsak csúszdaként működött, a legfelsőbb szintje például éjszakai bárként is üzemelt.

Csalogány-közi szabadstrand

Balatonfenyves-alsói szabadstrand

Pozsony utcai szabadstrand

Balatonpartot vett Balatonfenyves

2023 tavaszán Balatonfenyves önkormányzata vásárolt egy 107 méter hosszú, több mint 3 ezer négyzetméteres partszakaszt nettó 45 millió forintért.

Balatonfenyves hét kilométer hosszú partszakasszal, három nagyobb és két kisebb szabadstranddal rendelkező falu, főszezonban nagy a zsúfoltság. Az új balatonparti szakaszon szabadstrandot alakítanak ki.



Tartomány:Somogy
Cím:Balatonfenyves
GPS: 46° 43′ 3.62172″, 17° 29′ 40.31304″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward