» Magyarország » Pest » Dunakanyar
Kittenberger Kálmán Afrika-kutató nagymarosi házából látogatóközpont lesz. A villa 1890-ben épült, abban eredeti tárgyak és berendezések találhatók. A Börzsöny lábánál létrejövő látogatóközpont a diákoknak is élményt nyújt majd, ezáltal közelebb kerülhetnek a természethez. A hely nemcsak Kittenberger Kálmán felfedezéseit mutatja majd be, de küldetése lesz az is, hogy megismertesse a Börzsöny élővilágát, ösztönözve az új generációkat a természet tiszteletére és védelmére.
Kittenberger Kálmán (1881-1958) hat utazása során összesen 16 évet töltött Afrikában, 300 új állatfajt fedezett fel és sok tízezer példányt helyezett el a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Szabadstrand öltözővel, játszótérrel (c) hetedhetorszag.hu
A Duna ezen a szakaszon egyenletesen, folyamatosan mélyül, a víz minősége és hőfoka is ideális a fürdőzésre. A parti sétánnyal párhuzamosan létesített szabadstrandon öltözők és a zuhanyozók is rendelkezésre állnak. Játszótere, büfék és éttermek is vannak. A strand mellett van a kompkikötő, szemben pedig a Visegrádi vár.
A 200 méter hosszú, homokos-kavicsos parttal rendelkező Nagymaros Szabadstrand 2021-ben korszerűsödött. Játszótér, strandröplabda- és strandfoci pálya, baba-mama szoba létesült, homokos napozórészt lehet élvezni. Elektromos töltők, wifi, kerékpártároló növeli a komfortot.
A legszebb dunakanyari panorámát nyújtó Julianus-kilátó a Hegyestető 482 méter magas csúcsán áll. A Dunakanyar legszebb körpanorámáját kínáló, csaknem tizenöt méter magas, középkori bástyát idéző Julianus-kilátó látványában, stílusában mintegy válaszol a visegrádi várnak. Tetejéről nemcsak a Dunára, a belső Börzsönyre is páratlan kilátás nyílik. A tornyot 1939-ben az Encián Turista Egyesület építette 25. évfordulója alkalmából, emléküket tábla őrzi a kilátón. Az egyesület annak idején minta turisztikai térséget hozott létre a Börzsönyben, és szívesen nevezett el helyeket magyar történelmi személyiségekről.
Az eredetileg a Bős-Nagymarosi vízlépcső megépítésére szánt erdős területen szülők és helyi kerékpárosok kezdtek el kialakítani egy olyan kerékpáros ösvényt, ahol a gyerekek biztonságos környezetben tanulhatják meg a terepkerékpározás alapjait. Később a fejlesztéseknek köszönhetően ugratókat, döntött kanyarokat és fából-földből kialakított akadályokat alakítottak ki az ösvényen. Így nemcsak 1.500 méter hosszúságúra bővült a teljes nyomvonal, de már a nagyobb gyerekek számára is kellő kihívást nyújt a pálya.
A holland soul díva, Sharon Kovacs lesz az idei VéNégy Fesztivál fő zenei fellépője, mellette a Kraak & Smaak, a Cari Cari, Ina West, a Kill the Dandies! és a Lash & Grey is koncertet ad j2023. únius 22-től 25-ig Nagymaroson.
A jubileumi, tizedik rendezvényre érkező 32 éves Sharon Kovacs eddig egyszer adott Magyarországon koncertet, 2016-ban a Sziget fesztiválon lépett fel sikerrel.
Az előadó - aki magyar nevelőapja nevét vette fel - zenéje a soul műfajba sorolható. Legnagyobb inspirációi Etta James, Nina Simone és Amy Winehouse voltak, 2015-ben megjelent Shades of Black című debütáló albumára az egész világ felfigyelt. Nagymarosra idei, Child of Sin című anyagával érkezik, a címadó dalban a Rammstein énekesével, Till Lindemannal énekel duettet.
Kovacs mellett szintén Hollandiát képviseli a Glastonbury, valamint a Coachella fesztivált is megjárt Kraak & Smaak, amely a funk, a hiphop, és a soul egyedi ötvözetét játssza. Június 22-én lép színpadra a cseh Kill The Dandies!: a formációt David Lynch filmjeinek világa, a Velvet Underground nyersessége, valamint Lee Hazlewood balladái inspirálták, zenéjükben ötvözik a pszichedeliát, a soult, a hetvenes évek diszkóját és a poszt-punkot.
Szintén a nyitónapon ad koncertet az osztrák Cari Cari. A duót, amelyet Stephanie Louise Widmer és Alexander Köck alkot, Barcelonában, a Primavera Sound Festivalon fedezték fel. Elsősorban indie-rockot játszanak, de szabadon merítenek a különböző zenei stílusokból, saját érzéseiket, vágyaikat, gondolataikat transzformálják át dallamokká. Welcome to Kookoo Island című új albumuk egy vízió arról, milyennek is kellene lennie a világnak.
A június 23-án hallható lengyel énekesnő, Ina West is bátran kísérletezik a különböző zenei stílusokkal; transz-, absztrakt- és dance popot játszik a modern lengyel folk és a dzsessz elemeivel keverve. Koncertjein klasszikus hangszereket - dobokat, szintetizátorokat, hegedűt, basszusgitárt - kombinál táncos bitekkel és nyers vokális harmóniákkal.
A V4-es zenekarok sorát június 24-én a szlovák Lash & Gray zárja. A dzsesszt és soult ötvöző duó Szlovákia mellett Csehországban is elnyerte a legjobb kislemeznek, valamint a legjobb albumnak járó elismerést. Ugyanezen a napon a techno színtér izgalmas figurája, a berlini és londoni klubokat megjárt jordán dj, Badaro szintén fellép a VéNégy-Parton.
A fesztiválon ott lesznek a legnépszerűbb magyar előadók is, köztük az Analog Balaton, a Bagossy Brothers Company, a Bëlga, Beton.Hofi, a Blahalouisiana, a Carson Coma, a Csaknekedkislány, Dzsúdló, a Halott Pénz és az Elefánt. Fellép továbbá Ajsa Luna, Bérczesi Robi és Frenk duója, Co Lee, Dánielfy, Gyuris, OIEE, valamint Saya Noé; a programban a Hangfoglaló Programban résztvevő tehetségek szintén helyet kaptak, köztük a Cataflamingo, a Giliszta, a Grabovszki, a Heavy Brains, a Kacaj, a Mehringer, Sisi, a Slapstick?, Young B!TE, valamint a Young Majré.
A koncerteken túl a 10. Színházi Olimpia keretében színházi és utcaszínházi produkciók, VR Színház, valamint gyermekprogramok teszik teljessé a VéNégy Fesztivál kínálatát.
|
Értékeld te is!