» Magyarország

» Magyarország » Veszprém » Bakony


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Hazánk egyik legszebb kirándulóvidéke kétszáz évvel ezelőtt nem turistákat csalogatott természeti szépségeivel, hanem a törvény vagy önkény elől menekülőket vonzotta az apróbb tavakkal-mocsarakkal szabdalt sötét, dús lombú erdőrengeteg áthatolhatatlan sűrűjével.

Savanykás, sűrű, komoly étel a bakonyi betyárleves. Majdnem olyan, mint amilyen a bakonyi betyárok élete volt: savanyú, sűrű és nehéz. Belekóstolni mindkettőbe a Magas-Bakony tizenhét településén lehet. Ezt a vidéket, amely valamikor a betyárok paradicsoma volt, ma több turista keresi fel, mint amennyien lakják.

A nevében Árpád-kori magyar személynevet (Bokon, Bacon, Bakon) őrző hegység mindig is befogadta azokat, akik a kötött társadalomtól való teljes elszakadásban reméltek szabadabb életmódot. Itt kerestek menedéket az erőszakos megkeresztelés elől bujdosó pogány vitézek. Ma is látható hatalmas köveiken (Hegyeskő, Kerteskő, Odvaskő, Huszárkő, Fehérkő) fehér lovat áldoztak a Hadúrnak. Az áldozati kövek nevei évezrednyi idő alatt sem merültek feledésbe. A lázadó pogány vezér emléke most is él Bakonykoppány nevében.

A pogányság elleni küzdelem emléke a Bakony "belébe" 1018-1023 táján a bencés barátoknak építtetett kolostor, amely a török időkben a faluval, templommal együtt teljesen elpusztult - hogy aztán hamvaiból szülessen újjá az 1817 után jelentős kulturális központtá fejlődött Bakonybél. Az itt működött rendi tanárképző és a hároméves bölcsészeti tanfolyam hazánk tanárképzésének előőrse volt.

Ha beljebb merészkedünk, a Magas-Bakony belsejébe, jó szemmel még kivehetjük a hegyek között rejtőző falvak-puszták, az erdők aljába-tisztásaira készített aklok, hálások, útszéli csárdák és betérők nyomait. Betyárok menedéke volt mindez, katonaságtól megszökött legényeké, a gondjaira bízott állatok elvesztése miatt elcsapott juhászoké. A szilaj pór, ha megverte a tiszttartót vagy megbicskázott valakit, felcsapott betyárnak, hogy elkerülje a törvényszolgákat.

A bakonyi betyárság az 1800-as években élte virágkorát. A hegység sűrűje jó menedéket adott a törvényen kívüli szegénylegénynek. Ingüket, felsőruhának is használt rojtos vászongatyájukat titokban felkeresett szeretőik varrták-hímezték, cifraszűrüket, fényes csizmájukat a környék legjobb mesterei készítették. A betyárok - rabolt vagy sarcolt pénzükkel - mindig gavallérosan fizettek a csárdákban. Cserében bőséges ellátást és védelmet kaptak. A régi betyárcsárdák mindegyikében megtalálható a betyárrejtegetésre szolgáló húsfüstölő kiöblösödó kéménye és a szöktetésre szolgáló alagút...

A Magas-Bakony mai panziói másféle menedéket kínálnak az évente idelátogató ötvenezer turistának: a természet háborítatlan csendjét, a zirci apátság és arborétum vagy a cseszneki vár látványát, nemkülönben az ország legszebb turistaösvényei közül kettőt, amelyek a Kő-árkon, illetve az Ördög-árkon vezetnek végig Zirc és Csesznek között. A táj egész évben vonzó, télen Eplényben sípályák működnek, sífelvonóval. A faluban féltucatnyi panzió várja a vendégeket, ha nem is betyárromantikával, de betyárételekkel. És betyártörténetekkel.

Helybéli öregekkel borozgatva, bárki hallhat ilyet valamelyik "betérőben". Nem talponálló ez, hiszen errefelé a betyárok rögtönítélő "bíróságát" nevezték talponállónak. Hogy mi célt szolgáltak? A máig emlegetett betyárbecsület védelmét. Savanyú Józsi bandavezér egyszer, amikor árulástól tartott, Káplár Józsi nevű fiatal betyárjának megtiltotta, hogy találkozzék szép szeretőjével. De a legény nem a vezérre, hanem a szívére hallgatott. Erre a betyárok "talponálló" bírósága elítélte: egyik éjjel kihozatták Bakonybélből a bekötött szemű papot, aki ellátta túlvilági útravalóval a halálraítéltet, a betyárok pedig agyonlőtték és eltemették. Később hatalmas tölgyfa keresztet állítottak sírja fölé. A gyászoló szerelmes oda hordta a könnyeitől harmatozó erdei-mezei virágokat élete végéig.

Eddig is megható, balladába kívánkozó a történet. Hanem a bakonyi mesélő, hála az általunk kikért második pohár bornak, kacsintva folytatja: "A halott betyár szeretője is asszony lett egyszer. Élete nagy titkát a halálos ágyán adta tovább a lányának és meghagyta, hogy ezentúl ő vigyen virágot a sírra. Így öröklődött a hagyomány anyáról leányra. Nem hiszi? Amikor még nem bottal jártam, ki-kisétáltam a bakonybél-bakonykoppányi út mellett korhadozó hatalmas fakereszthez. Ott, a vízesésszerűen csobogó Gerence-patak partján, a 23. kilométerkő közelében - bizony isten - szinte mindig friss virágcsokorra találtam a dús folyondárral benőtt betyársíron."

Tartomány:Veszprém
Cím:Bakonybél
GPS: 47° 15′ 18.39312″, 17° 43′ 40.87056″

Még nem érkezett hozzászólás!

Régióválasztó