Saint-Nazaire

Saint-Nazaire Franciaország egyik legjelentősebb kikötővárosa. A második világháború alatt a szövetségesek a kikötőben elhelyezett német katonai bázist folyamatosan bombázták.

A sebezhetetlen náci Saint-Nazaire tengeralattjáró bázis

A Saint-Nazaire tengeralattjáró bázis egy nagy, megerősített tengeralattjáró bázis, amelyet a németek a megszállt Saint-Nazaire városában építettek Franciaország nyugati partjainál.

Franciaország lerohanása előtt a helyszínen a Compagnie Générale Transatlantique (jellemzően a tengerentúlon French Line néven ismert) hajózási vállalat dokkjai és épületei álltak, amely luxus-óceánjáróiról volt híres.

A franciaországi csata után a németek létrehozták a Organisation Todt (Oberbauleitung Süd) polgári és katonai mérnöki szervezetet, amely a háborús erőfeszítések támogatására egy sor nagyszabású mérnöki projektet épített Németországban és a megszállt területeken.

A Saint-Nazaire-i kikötőt egy nagy tengeralattjáró-bázis építésére jelölték ki, ahol az atlanti csata során a szövetséges hajók és hadihajók elsüllyesztésére irányuló hadjáratuk során az U-boatokat (Unterseeboots) kiszolgálták és újrafegyverkeztették.

Az építkezés 1941 februárjában kezdődött 4600 munkás bevonásával, akik 14 dokkot építettek 480 000 köbméter beton felhasználásával. A bázist úgy tervezték, hogy sebezhetetlen legyen a szövetségesek bombázásaival szemben, és egy 8 méter vastag, gránitból és vasbetonból álló tetővel védték, amely képes volt ellenállni a "Tall Boy" és a "Grand Slam" bombáknak.

A bázison 62 műhely, 97 raktár, 150 iroda, 92 hálóterem a tengeralattjáró személyzetének, 20 szivattyú, 4 konyha, 2 pékség, két elektromos üzem, egy étterem és egy kórház is volt.

1941. június 30-án Karl Dönitz tengernagy hivatalosan is megnyitotta a tengeralattjáró-barakkot, és az U-203 (egy VIIC típusú tengeralattjáró) volt az első hajó, amely elfoglalta az egyik barakkot.

1942-ben egy szomszédos szárazdokk volt a célpontja a Chariot hadműveletnek, egy kétéltű támadásnak, amelynek során brit kommandósok egy robbanóanyaggal megtöltött rombolót a dokkba ramboltak, hogy a nagy német hajókat arra kényszerítsék, hogy a La Manche-csatornán vagy az Északi-tengeren keresztül a Royal Navy hazai flottáján keresztül vegyék fel a kesztyűt.

A Saint-Nazaire tengeralattjáró-bázis 50 különálló bombatámadást állt ki, aminek következtében a szövetségesek bombázása a környező várost és létesítményeket vette célba, hogy megzavarják a műveleteket, és végül csak 1945. május 10-én adta meg magát, a második világháború legvégéhez közeledve.