Szlovénia
» Szlovénia

» Szlovénia »


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:



Negyvenezer éves furulyatöredék is látható a szlovén Nemzeti Múzeum állandó kiállításán, amely az ország területén feltárt, az őskortól a bronzkorig terjedő leleteket mutatja be.

A Divje Babe-barlangban talált négylyukú furulyatöredék mintegy 43 ezer éves, és egy fiatal barlangi medve combcsontjából készült.
     
A kiállítás első része 2014-ben nyílt meg Ljubljana római kori elődje, Emona megalapításának 2000. évfordulója alkalmából, a római kori kiállítás után pedig vaskori és középkori tárgyakkal bővült az állandó tárlat.

A különleges helyet kapott a kiállításon a neandervölgyi furulya, amelyre 1995-ben bukkantak szlovén régészek az ország nyugati felében. Ez mindeddig a legősibb, dallamot megszólaltatni képes hangszer. A lelet "történelmi mérföldkőnek számít globális viszonylatban is".

A tárlat legrégebbi leletei a paleolitikum időszakából származnak. Bemutatják a Szlovéniában élő vadászó-gyűjtögető törzsek eszközeit, valamint azt, hogy a később itt letelepedett földművelők és állattenyésztők hogyan gazdálkodtak a neolitikum idején.

A neandervölgyi furulya mellett számos őskori lándzsahegy is látható a múzeumban, amelyeket régészek a Potok-barlangban találtak Észak-Szlovéniában. De a későbbi korszakokból is vannak érdekes és értékes leletek: az időszámításunk előtti, harmadik századból származó figurák, vagy a Bled környékéről származó arany díszítések és a késői bronzkorból származó fegyverek.

Cím:Ljubljana
GPS: 46° 2′ 59.33256″, 14° 30′ 24.41664″

Még nem érkezett hozzászólás!

Régióválasztó

arrow_upward