Altamira-barlang

A falfestményeiről híres barlang a paleolitikum művészetének legismertebb lelőhelye, az észak-spanyolországi Santandertől 30 kilométerre nyugatra fekszik. Altamira minden spanyol személyes képzeletének része. Még a megkínzott bikák szépsége által megejtett Pablo Picasso is kijelentette állítólag: "Altamira után minden csak dekadencia".

A 280 méter hosszú, több teremből, folyosóból álló mészkőbarlangban 1879-ben az ásatást vezető Marcelino de Sautuola kislánya fedezte fel a mennyezeten az ősember festményeit.

"Nézd, papa, bikák" - kiáltott fel a kis Maria, amikor észrevette a barlang plafonjára festett árnyakat 1879-ben, a Kantábriai-hegységben lévő Santillana del Mar közelében. A "bikák" valójában az Altamira barlang plafonjára festett színes bölényeknek bizonyultak. Ez volt a világon felfedezett első festett barlang; mintegy száz évvel később, 1985-ben a dél-franciaországi lascaux-i barlang után felkerült a világörökség listájára.

A freskók az úgynevezett magdalénien kultúra idején, i. e. 13 500 körül készülhettek. A barlang sötétszürke sziklafalát, mennyezetét állatok, bölény-, mamut-, vaddisznó-, vadló- és szarvasábrázolások díszítik. Összesen 600 festmény és 1500 karcolat található a barlangban. A legnagyobb barlang a bikák terme, amelyben 4 nagy állat található, az egyik nagyobb mint 4 méter. A bölények termében 21 vörös és fekete színnel megrajzolt állat "rohamozza meg" a mészkőbarlang alacsony mennyezetét.

1985-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította az Altamira-barlangot, 2001-ben nyílt meg turisták számára a barlang "hasonmás" változata, az Altamira Múzeum.

Akárcsak Lascaux, Altamira is sérülékeny. A mikroorganizmusok jelentette veszély miatt 2002-ben bezárták a nagyközönség előtt.

A statikailag instabil karsztvidéken található barlangot 1930 és 1960 között megerősítették, amivel egyúttal meg is változtatták a környezetét (hőmérséklet, nedvesség, szellőzés). Ehhez járult még a korlátlan számú látogató (1973-ban 175 ezer), ami veszélybe sodorta a 14 500 éves pártatlan okker és fekete festményeket.

1977-ben ennek a helyzetnek a következtében vált a kulturális tárca az altamirai barlang tulajdonosává, és 14 évvel a lascaux-i barlang után ezt is bezárták a nagyközönség előtt. A barlang megóvása érdekében ekkor hozták létre az Altamirai Nemzeti Múzeumot és kutatóközpontját. Kutatásokat folytattak, hogy megtalálják a festményeket stabil paramétereken tartó ökoszisztéma egyensúlyát, megőrizve a természetes szellőzést.

Ez a megoldás kevésbé volt beavatkozó jellegű, mint a Lascaux-ban alkalmazott, ahol annak idején a szellőzőrendszer kiépítése mellett gombaölő antibiotikumokkal kezelték a falakat. A spanyol "megelőzve gyógyítani" technológiának köszönhetően 1982-ben újra megnyithatták a barlangot, amely évente 8000 látogatót fogadott. A festményeken baktériumok, zöld és fehér foltok jelentek meg, így húsz évvel később ismét a barlang bezárására kényszerültek.

A barlang 1985 óta számít a világörökség részének, ám látogatóinak számát erősen korlátozták, évente kevesebb mint 250 embert engednek be, akiket kisorsolnak a jelentkezők közül. A turisták csak védőöltözetben léphetnek be az Altamira-barlangba, és 37 percet tölthetnek el odabent egy kísérővel.

A kíváncsiak most - akárcsak Lascaux-ban - kénytelenek beérni a közelben létrehozott "facsimile" barlanggal. "Az évi több mint 250 ezer látogatóval az Altamirai Nemzeti Múzeum a térség legfontosabb kulturális idegenforgalmi bevétele".