Magyar Nemzeti Múzeum

A magyar polgárosodás művelődéstörténetének sajátossága, hogy a XVI. század elejétől négy évszázadon át tartó Habsburg-uralom korszakaiban is támogatott az állam az ország számára tartósan hasznos kezdeményezéseket.

I. Ferenc (ur. 1792-1835) császár uralkodása idején például Széchényi Ferenc sógora, Festetics György gróf (1755-1819) egyebek között 1797-ben megalapíthatta az ország első gazdasági főiskoláját, a keszthelyi Georgikont.

Széchényi Ferenc 12 ezer nyomtatványból, 1200 kéziratból, 150 kötet térképből és rézmetszetből, kétezer aranyérméből, továbbá régiségekből és képmásokból álló gyűjteményét 1802-ben közgyűjteménnyé tette. Az országgyűlés 1807-ben nemzeti tulajdonná nyilvánította azt és társadalmi adakozásra szólított fel. Az 1832-36-os országgyűlés félmillió akkori forintot (ma több millió euró értékű összeget) ajánlott fel a múzeum épületének felépítésére az egyik arisztokrata e célra ingyen átengedett telkén.

A reprezentatív épület tervezését és felépítését a kor vezető építészére, Pollack Mihályra (1773-1855) bízták. A Nemzeti Múzeum 1837 és 1847 között épült meg neoklasszicista stílusban, s a budai Várhoz és a későbbi Parlament épületéhez hasonlóan, vizuális nemzeti jelképpé vált. Gyűjteménye néhány évtized alatt állandósult. Van kőtára, érmegyűjteménye, térkép-, kisnyomtatvány- és képmás-tára, tárgy-gyűjteménye (amely az ásatások és a művelődéstörténeti beszerzések révén bővül).

A múzeumalapító feleségének, Festetics Juliannának (1753-1824) ásvány-gyűjteményéből fejlődött ki a mai budapesti Természettudományi Múzeum. Fiuk, Széchenyi István (1791-1860), volt a 19. század első felében a magyar reformkor egyik legjelentősebb vezető politikusa, aki 1825-ben megalapította a Magyar Tudós Társaságot, a mai Magyar Tudományos Akadémiát. A magyar régészet nagy személyiségei közül többen vezették a Nemzeti Múzeumot. A 19. század második felében olyan szintre fejlődött képzőművészeti gyűjteménye, hogy ráalapozhatták az 1896-ban megnyílt budapesti Szépművészeti Múzeum kiállítási anyagát.

A múzeum már a múlt században is számos közéleti rendezvénynek, nívós hangversenynek adott otthont. 1848 március 15-én, az 1848- 49.évi magyar forradalom és szabadságharc kitörésének napjában a múzeum kertjében rendezték meg azt a nagygyűlést, amelyen Petőfi Sándor (1823-1849) elszavalta a magyarokat az osztrák uralom elleni felkelésre hívó költeményét, a Nemzeti dalt. Az elmúlt fél évszázadban az intézmény népművelő, hagyományőrző, legújabban pedig múzeumpedagógiai feladatokat is ellátott, ill. ellát.

1999 végéig itt állították ki az ezeréves magyar államiságot jelképező Szent Koronát és a koronázási jelvényeket (jogar, országalma, kard, palást), amelyeket az ország 1978-ban kapott vissza az USA-tól. Ezek 2000 januárja óta a budapesti parlamentben láthatók, csak a koronázási palást maradt a múzeumban. 

Mára 300 ezer egyedileg számon tartott érmére nőtt a múzeum pénzgyűjteménye. A legértékesebbek közé tartozik a világ első aranypénzének, Kroiszosz lűd király sztatérjának egy példánya (Kr.e. 6. századból), erdélyi (ma: Románia) aranybányából származó római bélyegzett aranyrúd, valamint a 14. századból származó Anjou magyar aranyforint.

Az ásatásokból származó leletek közül világhírű egy bronz kelta vadkanszobrocska, a népvándorlás korából egy szkíta aranyszarvas, egy arany diadém, valamint többféle díszsisak.

A korai feudalizmus évszázadaiból olyan unikum látható, mint egy bizánci korona, trónkárpit, aranykereszt, vagy egy, a 13. századból való limoges-i zománcos dísztál. A középkor utolsó századaiból s az újkor kezdetéről történeti személyiségek öltözetei, szablyái, az egyik erdélyi fejedelemasszony arany órája, valamint hangszerek és miseruha képviselik a kort. Történeti értékűek a korabeli arcképek, csatajelenetek, viseletábrázolások, a 18. századtól kezdve pedig tájképek, enteriőrök, jeles személyiségek ábrázolásai. A legújabb korból fontos új gyűjtőterületek egészítik ki a hagyományos szerzeményeket. Ide tartoznak a részvények, a papírpénzek s háborús, forradalmi időkből származó aprónyomtatványok; az írásbeliség megjelenésétől kezdve mindenféle írott dokumentum, különösképpen levél, valamint a különféle rendkívüli időszakokból származó apróbb tárgyak.