» Magyarország

» Magyarország » Budapest


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Budapesten, a Múzeum körúton álló Magyar Nemzeti Múzeum a magyar történelem tárgyi emlékeit gyűjti és mutatja be. A klasszicista stílusú épület 1837-47 között épült, tervezője Pollack Mihály építész volt, alapítója gróf Széchényi Ferenc.

Korona és palást

Sokáig a Nemzeti Múzeumban voltak láthatóak a koronázási jelvények, amelyeket 1978. január 6-án adta vissza "az amerikai nép képviseletében" Cyrus Vance külügyminiszter a magyar népnek. A koronát 1945 tavaszán menekítették Ausztriába a koronaőrök a szovjet csapatok elől, és három évtizeden át szóba sem kerülhetett, hogy az amerikaiak visszaadják.

John Biden amerikai elnök fiatal szenátorként fontos szerepet játszott a korona hazakerülésében. 

Fiatal szenátorként Joe Biden 1977 augusztusában Magyarországra látogatott, vele utazott a külpolitikai tanácsadója, John Ritch is, aki szerint Biden támogatása sokat segített abban, hogy az akkori elnök, Jimmy Carter felvállalja a korona visszaadásáról szóló döntést.

„Amikor Joe Bidennel Budapesten jártunk, még nem született meg a döntés, ám az ő véleménye is sokat nyomott a latban. Úgy láttuk, hogy az 1956-os forradalom eltiprása óta jelentős változások mentek végbe, és Magyarországon immár sokkal szabadabb volt a légkör. Döntésünkkel a további változásokat igyekeztük bátorítani” -mondta Ritch.

A koronát hangsúlyozottan a magyar népnek kívánták visszaadni, ezért Kádár János nem lehetett jelen az repülőtéri fogadáson és az átadó ünnepségen sem. A korona visszaadásról a Magyar Televízió kétórás késleltetéssel mert közvetíteni, mert a pártvezetők féltek az amerikai külügyminiszter szavait egyenes adásban sugározni. A koronát és a jelvényeket restaurálás után a Magyar Nemzeti Múzeumba vitték, két évtizeden át itt állították ki.

2000. január 1-én a koronázási jelvényeket a Parlamentbe szállították, ahol jelenleg is látható. A Nemzeti Múzeumban csak Szent István koronázási palástja maradt, mivel annak szállítása maradandó károsodást okozott volna.

A magyar királyok koronázási palástja a Nemzeti Múzeum egyik legjelentősebb kincse. A hímzett felirat szerint a palástot 1031-ben Szent István király (997-1038) és Gizella királyné készíttette és ajándékozta a székesfehérvári Szűz Mária-bazilikának. Az európai textilművészet páratlan értékű kincse eredetileg harang alakú, zárt miseruha volt, amelyet később alakítottak át palásttá, alapanyaga rozettamintás bizánci selyem. Szinte a teljes felületet beborító aranyhímzés összetett képi program szerint készült, amelynek alapja egyes kutatók szerint a Te Deum vagy a Mindenszentek litániája lehetett, és több mint nyolcvan alak és jelenet rajzolódik ki rajta.

Tartomány:Budapest
Település:Budapest
Cím:Magyar Nemzeti Múzeum
GPS: 47° 29′ 28.26276″, 19° 3′ 46.3819″

Még nem érkezett hozzászólás!