Belgium
» Belgium

» Belgium » Brüsszel

Brüsszeli virágszőnyeg

2020. augusztus 13.

Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A világörökség részévé húsz éve választott brüsszeli főteret, a Grand Place-t beborító virágszőnyeg világhíresség, és hírneve részben ritkáságában rejlik. Csupán kétévente készítik el ugyanis - mindig augusztus második hétvégéjén -, és csak három-négy napig látható.


A világ egyik legszebb terének tartott, középkori céhszékházak sorával szegélyezett Grand Place kockaköveire először 1971-ben terítettek virágszőnyeget, és 1986 óta minden második évben megrendezik ezt a látványosságot. Hagyományosan a begóniát használják fel erre: ez a belga virágkertészet egyik fő büszkesége, amelyből évente mintegy 60 millió szálat nevelnek az országban.

Elsőként arab díszítőmotívumokat utánoztak a szőnyegen, második alkalommal, 1976-ban parkok és díszkertek volt a téma, 1979-ben a brüsszeli középkorra emlékeztek. 1980-ban az ország fennállásának 150. évfordulóját formázták meg nemzeti jelképekkel, 1986-ban testületi címerek volt a téma. Attől az évtől rendezik kétévente az eseményt, a témák 1988-tól két évvel ezelőttig rendre kínai szőnyegek, Mozart, Brüsszel mint EU-főváros (a belga EU-elnökség évében), a felszabadulás 50. évfordulója, francia kert, illetve török szőnyegmotívumok voltak.

A virágszőnyeg a gótikus alapstílusú, gazdag díszítésű városháza emeleti erkélyéről élvezhető leginkább, ahová belépő ellenében lehet fellátogatni.

Ha a látogatónak szerencséje van, olyan ablakokból nézheti a szőnyeget, ahonnan egykoron grófok, polgármesterek, csipkeverők, serfőzők és más céhhez tartozók gyűléséről tekintettek ki. A Király Házából (Maison du Roi) belépti díjért csodálhatja meg a turista a szőnyeget, de egyszersmind gyönyörű kilátást talál a pazar céhépületekre is.

A belváros kisebb terein további nyolc, összesen mintegy 500 ezer virágból álló nagyméretű összeállítás látható. A virágszőnyegek motívumait inspiráló szőttesek és kerámiatárgyak a városháza kiállítótermében tekinthetőek meg.

Tartomány:Brüsszel
Cím:Grand Place
GPS: 50° 50′ 48.17166″, 4° 21′ 9.05083″
Időpont:2020. augusztus 13.

Még nem érkezett hozzászólás!

Régióválasztó

arrow_upward