» Magyarország

» Magyarország » Tolna


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A 13. századi eredetű simontornyai vár a török korban kapott először katonai szerepet, szandzsákbég székhelye volt.


Fejlesztik a simontornyai vár környezetét

2023-ban elindul a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz 236 millió forintos támogatásával simontornyai vár környezetének fejlesztése.

A 13. században épült műemlék mellett egy 160 négyzetméteres fogadóépületet hoznak létre, utak, járdák épülnek és megnövelik a zöldfelületet.

A vár környezetéből eltávolítják a légkábeleket, a közelben pedig több mint 40 férőhelyes parkolót alakítanak ki, és ezzel megszűnik a vár előtti közvetlen parkolás.

Része a tervek szerint 2025-ben záruló projektnek egy tematikus útvonal létrehozása, amely a vár és a város történetét ismerteti meg információs táblákon, virtuális bemutatókon. Látható lesz a várról készült 3D-s rekonstrukció is.

A simontornyai várat évente mintegy húszezer látogató keresi fel.

Török kori palánkot tártak fel a simontornyai várnál

2020-ban a török korban épült palánkszerkezet maradványait tárták fel a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum régészei a simontornyai vár mellett, a folyamatban lévő kutatás során török és kuruc kori leletek kerültek felszínre.

Viszonylag ritka lelet egy török kori, turbános sírkő fejrésze, amely a simontornyai török temetőből származhat. Megtalálták a török hódítókkal érkezett balkáni eredetű délszlávok jellegzetes, archaikus kerámiáinak, még azonosításra váró üveg karperec darabjait és egy folyatott mázas, török talpas tálat is. A leletek között vannak 300 éves tök- és barackmagok, dióhéjak, amelyek a környezettörténethez szolgálnak majd adatokkal.

A területen 200, 8-15 centiméter átmérőjű cölöp maradványait találták meg a várfalaktól mintegy 30 méter távolságra. A két-három cölöpsoros, egy-másfél méter széles, sövénnyel befont palánkot a 17. században építhették.

A források alapján ismert volt, hogy létezett a simontornyai vár körül palánk, de az elhelyezkedéséről nem voltak adatok.

A 13. századi eredetű simontornyai vár a török korban kapott először katonai szerepet, szandzsákbég székhelye volt. A középkori várból a 16. században épült reneszánsz kastély katonai erősségnek kicsi volt, ezért kibővíthették. A hódítók az elfoglalt területen sok kisebb várhoz, udvarházhoz huszárvárakat építettek, amire a legalkalmasabb a földből, fából épült palánk volt. A simontornyai vár elkerülte a török kiűzése után, 1699 és 1702 között, császári rendelet alapján végzett várrombolásokat, és a Rákóczi-szabadságharc ideje alatt is volt katonai szerepe hol magyar, hol osztrák kézen.

Ezt támasztja alá két felszínre került Pro Libertate feliratú, kuruc pénzérme, puskagolyók, csizmatalp-maradványok, két római katolikus vallási kegyérem. A palánk feltárt szakasza a szabadságharc ideje alatt, eddig ismeretlen időpontban leégett.



Tartomány:Tolna
Cím:Simontornya
GPS: 46° 45′ 25.0632″, 18° 32′ 36.64644″
Honlap: https://simontornyaivar.hu/

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward