» Magyarország

» Magyarország » Csongrád-Csanád


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A műemlék az Alföld egyetlen olyan temploma, amely vizesárokkal körülvett dombon áll.


Bár ezen a helyen már korábban is állhatott templom, mai formájában a 15. század második felében, Hunyadi Mátyás uralkodásának időszakában emelték. Az óföldeáki templom újjáépítése a Mátyás-kultusz újjáéledése idején, az 1920-as években történt meg.
    
A középkori földeáki templomról a legfontosabb írott adat 1429-ből, egy V. Márton pápa által kiadott bullából származik, és az épületet a 16. századtól több kéziratos és nyomtatott térkép is ábrázolja. Az egykori Árpád-kori templom helyén a 15. században emelték - a zömében máig fennmaradt - gótikus épületet. A templomot kissé szabálytalan alakú 24-26-szor 38 méteres erődítés vette körbe, a falakon kívül pedig 2,5-3 méter mély árok futott. A templomot a sáncárkon átvezető fahídon közelíthették meg. A harangtorony 12-15, a kaputorony 12-18 méteres volt, ezekből Makóig, Vásárhelyig vagy akár Szegedig is elláthattak az őrszemek.

A műemlék renoválására 2020 márciusában kezdődőtt meg, a munkálatoknak köszönhetően elkészült a vizesárok fölötti új fahíd, megvalósult a teljes külső felújítás: szigetelték a falakat, kifestették a homlokzatot, kijavították a tetőt és a torony faszerkezetét, és kiépült a csapadékvíz-elvezető rendszer. A belső felújítások során korszerűsödött a liturgikus tér elektromos hálózata, új, energiatakarékos lámpákat szereltek fel, valamint elkészült a kamerarendszer. Restaurálták a templom ólomüvegeit, kijavították a vakolat hibáit, újrafestették a belső teret és a nyílászárókat.

Tartomány:Csongrád-Csanád
Cím:Óföldeák
GPS: 46° 17′ 49.60032″, 20° 26′ 15.35604″

Még nem érkezett hozzászólás!

Régióválasztó

arrow_upward