» Ausztria

» Ausztria » Niederösterreich


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A múzeumban a pop art irányzat több mesterének munkáját is láthatjuk, például Andy Warhol, Roy Lichtenstein és Robert Indiana műveit.


A bécsi Albertina Múzeum harmadik helyszíne, az Albertina Klosterneuburg, ahol az intézmény második világháború utáni művészeti gyűjteményéből nézhetünk meg alkotásokat.

Az alsó-ausztriai Klosterneuburg városában az Albertina Klosterneuburg háromezer négyzetméteren több mint százhatvan műalkotás látható, többek közt Andy Warhol, Alex Katz, Robert Indiana és Mel Ramos művei.

Az épület 1999-ben készült el Heinz Tesar osztrák építész tervei szerint, és eredetileg az Essl Múzeumnak adott helyet, vagyis a Baumax alapítója, Karlheinz Essl műgyűjtő kollekciójának. 2013-tól azonban nehéz helyzetbe került Essl cége, így a vállalkozó körülbelül hétezer művét eladásra kínálta, de az nem kellett az államnak. Végül az egykori osztrák gyáros és politikus, Hans Peter Haselsteiner 117 millió euróért kiegyenlítette a hitelezőket: cserébe megkapta a kollekció hatvan százalékát, negyven százalék pedig Essl birtokában maradt. 2016-ban be kellett zárni a múzeumot, de a következő évben az Albertina bérbe vette az épületet, és abban raktárt, leltárt, restaurátor- és keretezőműhelyeket, illetve kortárs művészeti könyvtárat alakított ki.

A múzeumban jelenleg három kiállítást nézhetünk meg, amelyek a második világháború utáni művészettől egészen napjainkig vezetnek. Az első csoport pop art műveket sorakoztat fel, amelyek ironikusan utalnak a fogyasztói társadalomra. Láthatjuk többek között Andy Warhol egész falat betöltő, Mercedes Benz versenyautókat ábrázoló nyomatát, Mel Ramos elefántfókán pózoló meztelen nőalakját, illetve Alex Katz napernyők alatt pihenő társaságát. A második csoport absztrakt műveket mutat be, mint Anselm Kiefer és Morris Louis képeit, illetve osztrák mesetereket, mint Arnulf Rainert és Friedensreich Hundertwassert. A sérült világ (The Wounded World) című szekció a zavaros jelenünkre, a háborúkra, a járványokra és betegségekre koncentrál, és főleg szobrokat mutat be, mint Marc Quinn földön közösülő két csontvázát.



Tartomány:Niederösterreich
Település:Klosterneuburg
Cím:Albertina Klosterneuburg
GPS: 48° 18′ 6.92712″, 16° 19′ 59.84731″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward