Château de Cirey

Voltaire élettársa, Madame du Châtelet cirey-i kastélyában írta 1738-ban a Newton filozófiájának alapelemei című művét, történelemmel és bibliai szövegmagyarázatokkal foglalkozott. A matematikus, fizikus, természetfilozófus nőről Voltaire azt írta barátjának, II. Frigyes porosz királynak, hogy nagyszerű ember, akinek egyetlen hibája, hogy nőnek született.

Émilie du Châtelet 1706. december 17-én született Párizsban egy vagyonos családban. Apja, XIV. Lajos magas rangú hivatalnoka otthonában rendszeresen fordultak meg a felvilágosodás művészei és tudósai. A szülők hamar felismerték lányuk kiváló képességeit és az apa arra kérte barátját, Bernard Le Bovier de Fontenelle-t, a Francia Tudományos Akadémia örökös titkárát, hogy beszélgessen gyakrabban 10 éves lányával a csillagászatról.

Émilie vívott, lovagolt, 12 éves korára folyékonyan beszélt és írt latinul, görögül, olaszul és németül. Tanult irodalmat és főleg matematikát. Mivel kevés pénzt kapott könyvek vásárlására, matematikai képességeit szerencsejátékokban kamatoztatta és a nyereményekből bővítette könyvtárát.

Tizenkilenc évesen feleségül ment Florent-Claude du Châtelet márkihoz, akinek három gyereket szült. A kor szokásai szerint elrendezett házasságban a nő kötelessége az utódok nemzése volt, miután Émilie ezt megtette, úgy döntött, folytatja matematikai tanulmányait, két évvel később már kora kiváló matematikus-csillagásza, Alexis Clairaut tanította.

A kor nemesi családjaiban az is bevett szokás volt, hogy férj és feleség szeretőt tartott. Ráadásul Émilie nem is élt együtt férjével, akivel semmi nem volt közös bennük. A férfi imádta a katonáskodást, ideje java részét csatatereken töltötte és szeretői is azok környékéről került ki.

Émilie gyerekkorától ismerte a nála tizenkét évvel idősebb Voltaire-t, hiszen a híres író, természetfilozófus gyakran megfordult apja szalonjában, de romantikus kapcsolatuk csak a nő harmadik gyerekének megszületése után, 1733 májusában kezdődött. Émilie meghívta Voltaire-t az északkelet-franciaországi Cirey-sur-Blaise-ben lévő házába, ahol aztán az asszony haláláig együtt éltek, habár Voltaire olykor hosszú utazásokra indult és mindketten nyitottak maradtak más kapcsolatokra is.

Cirey-ben Émilie fizikával és matematikával foglalkozott, tudományos eredményeit publikálta, de fordított is. 1737-ben egy, a Francia Tudományos Akadémia által meghirdetett verseny kapcsán a pár Cirey-ben a tűz természetét kezdte tanulmányozni – persze külön-külön, egymás előtt is titkolva a kísérleti eredményeket. Habár az erről szóló tanulmányaikkal nem nyertek (az első díjat Leonhard Euler világhírű matematikus, fizikus nyerte el), tanulmányaikat közölte az akadémia.

Így Émilie du Châtelet lett az első a nők között, akinek művét francia tudományos kiadványban közölték. Kutatók ma dolgozatát az infravörös sugárzás és a fény természetének előtanulmányaként ismerik el. 1738-ban jelentette meg Voltaire Newton filozófiájának alapelemei című művét, amit Émilie-vel közösen írt. Sokan vélik úgy, hogy létezett egy, a nő által írt, mára elveszett mű is, amelynek azonban megmaradt a Tanulmány az optikáról című fejezete, amit 1736 körül készíthetett. Ezt a fejezetet nemrég a szentpétervári Nemzeti Könyvtárban a Voltaire-gyűjteményben fedezték fel.

Kutatók szerint a szín keletkezését taglaló műből jól látható, milyen nagymértékben járult hozzá Émilie a Voltaire-rel együtt írt mű optikáról szóló elméletéhez. Nemrégiben aztán a tanulmány három másolatát is felfedezték, az egyiket Bázelben, a Daniel Bernoulli-gyűjteményben (a világhírű matematikussal Émilie állandó levelezésben állt), két másikat pedig a párizsi Levelek és kéziratok Múzeuma vásárolt meg.

Émilie nem minden Newton-állítással értett egyet – különösen az optikával kapcsolatban –, saját tudományos eredményeit 1738-ban a Lettre sur les Éléments de la philosophie de Newton című tanulmányban foglalta össze. 1740-ben jelent meg Émilie könyve, amit 13 éves fiának tankönyv gyanánt írt. A Fizika alapjai című mű azonban valójában összefoglalta és kommentálta kora legmodernebb természetfilozófiai tanait. Ebben a nagyszabású műben a newtoni elméleteket metafizikai elképzelésekkel egészítette ki, amelyek főként Leibniz és Christian Wolff eredményein alapultak.

Voltaire és Émilie a Cirey-i házban kutatásaikhoz jól felszerelt laboratóriumot is kialakítottak. Állítólag reggelenként, amikor megkapták postájukat, s értesültek az újabb és újabb kutatói talányokról, elvonultak külön lakrészeikbe és versenyeztek, ki oldja meg előbb a feladványokat. Állítólag Voltaire önbecsülésének nem tett jót, hogy ezeket a „családi” versenyeket sorra Émilie nyerte meg. Talán ez is vezetett ahhoz, hogy idővel eltávolodtak egymástól.

1748-ban Émilie szenvedélyes szerelmi kapcsolatba bonyolódott Jean François de Saint-Lambert költővel. Amikor kiderült, hogy gyermeket vár a nála tíz évvel fiatalabb férfitől, kitört a botrány. Saint-Lambert megijedt a felelősségtől, elhagyta a nőt és Párizsba költözött. Voltaire azonban visszatért, hogy támogassa az ekkor már 42 éves Émilie-t, aki egyik barátjának azt írta, attól fél, hogy a szülést nem éli túl és nem tudja befejezni Newton Philosophiæ Naturalis Principia Mathematicája fordítását. Élete nagy műve azonban 1749 augusztusának legvégén elkészült, néhány nappal később pedig megszülte negyedik gyermekét, Stanislas-Adélaïde-t.

A szülés könnyű volt, de Émilie egy héttel később belázasodott és váratlanul meghalt, kislánya mindössze 18 hónapot élt. Az előkelő társaság, még a leghaladóbb gondolkodók sem tudták megbocsátani a nőnek, hogy kilépett a formális társadalmi elvárások keretei közül. Halála után becsmérelni kezdték tudósi kvalitásait is.

S bár legnagyobb műve, a Newton Philosophiæ Naturalis Principia Mathematicája fordítása tíz évvel halála után végül megjelent, még azok sem emlegették nevét, akik tudományos eredményeit saját munkáikban felhasználták. Émilie du Châtelet-t lassan mindenki elfelejtette, de a XXI. század végre talán felfedezi Émilie du Châtelet-t, akinek Newton-fordítását a mai napig használja a francia tudományos élet.

Madame du Châtelet halála fordulópontot jelentett Voltaire életében. Nyugtalanná vált, nem érezte magát biztonságban, és amíg tovább írta a szatírákat (mint például a Zadig), azon gondolkodott, hogy menekülése után tizenöt évvel ismét letelepedik Párizsban.

via