Nagyszerű hagyományok lettek az Unesco világörökség részei

Az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára az emberiség nemzedékről nemzedékre hagyományozódó közösségi tudását gyűjtik össze. A listára kerülésről az egyes országok felterjesztései alapján a Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága dönt, amelynek tizenhetedik ülésszakát hétfőtől vasárnapig Marokkó fővárosában, Rabatban rendezik meg.

A szellemi világörökségi lista már több mint 130 ország mintegy 600 hagyományát tartalmazza. 

UNESCO szellemi kulturális örökség lett a magyar vonós zenekari hagyomány és a lipicai lótenyésztés

A magyar vonós zenekari hagyomány és a lipicai lótenyésztés is felkerült az UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) szellemi kulturális örökség listájára a világszervezet 17. ülésszakán.

A magyar világörökségi elemek nemzetközi felterjesztésének előkészítéséért felelős intézmény közölte: Magyarország önálló felterjesztésként nyújtotta be az UNESCO-listára a magyar vonós zenekari hagyományok örökségelemet, a lipicai lótenyésztés hagyományát pedig nyolc ország - Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Magyarország, Olaszország, Románia, Szlovénia és Szlovákia - közösen terjesztette az UNESCO elé.

A vonós zenei formáció évszázadok folyamán alakult ki az úri vonós zenei gyakorlat alapján. A hegedű-brácsa-bőgő alapfelállású paraszti vonósbandák meghatározó elemei voltak a hétköznapok és ünnepek közösségi és családi alkalmainak, táncos és énekes mulatságainak.

Az 1970-es években elindult táncházmozgalom a vonós zenei hagyomány számára is fordulatot hozott, és segítette annak fennmaradását, napjainkban pedig virágzását. A hivatalos képzések beindulásának köszönhetően ma több száz népzenész számára életforma, hivatás a vonós zene gyakorlása és tudatos továbbörökítése.

A magyar népi vonószenekar változatos hangszeres összetételével, társadalmi és kulturális funkcióival és sokszínű repertoárjával egész Európára, de különösen a szomszédos térségekre kisugárzó hatással bír, így napjainkban az egyik legnagyobb hatású zenei jelenség a térségben.

A lipicai lótenyésztés az Osztrák-Magyar Monarchia idején a császári udvari feladatokra kitenyésztett lófajtát a mai Szlovénia területén található Lipica település császári ménesében tartották.

Magyarországnak kiemelkedő szerepe volt a fajta fenntartásában, a napóleoni háborúk idején ugyanis a veszélybe került ménest Mezőhegyesre menekítették, innen terjedt el a lipicai lótenyésztés az egykori monarchiához tartozó országokban. Ma Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Magyarország, Olaszország, Románia, Szlovénia és Szlovákia rendelkezik a lipicai lovakat tenyésztő ménesgazdaságokkal.

A lipicai fajta a világ egyik legrégebbi kultúr lófajtájaként, magával ragadó küllemével, intelligenciájával, munkakészségével, teljesítményével és ezúttal az UNESCO elismerésével is igazolja helyét a 21. század lovas életében. Magyarország a benyújtó országok között is kiemelkedik a lipicai lóval gyakorolt fogathajtás nemzetközi eredményeivel.

Az UNESCO szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáján jelenleg a magyarországi örökségelemek közül a mohácsi busójárás, a matyó hímzés, a közös felterjesztésként benyújtott solymászat és a kékfestés hagyománya szerepel. A jó megőrzési gyakorlatok regiszterében a táncházmódszer és a Kodály-metódus képviseli a modell értékű megőrzési programokat.

A szerb sljivovica is felkerült az UNESCO szellemi világörökségi listájára

A tölgyhordóban érlelt szilvapárlat, a sljivovica felkerült az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) szellemi világörökségi listájára.

A párizsi székhelyű szervezet a szilvaalapú párlat hagyományos elkészítési módjának tudását, valamint a fogyasztásához kapcsolódó társadalmi gyakorlatot, annak kultúráját sorolta a listára, nem magát a terméket, hiszen az UNESCO a megőrzendő hagyományokat ismeri el.

A szerbiai kulturális minisztérium 2021-ben ajánlotta felvételre a sljivovicát az UNESCO világörökségi listájára. Az illetékes minisztérium szerint a világörökségi listán való hely "láthatóbbá" teszi nemcsak az egyes termékeket, hanem az azokhoz kapcsolódó hagyományokat, ebben az esetben a szilva termesztését, a tradicionális elkészítési módját, főzését, lepárlását, tárolását, valamint a fogyasztási szokásokat.

A szilvapálinka nemcsak Szerbia, hanem az egész térség ismert itala, ám Szerbiában nemzeti italnak is tartják, jellegzetes sárga színe, amelyet a tölgyfahordóban való tárolás miatt kap, pedig megkülönbözteti más országok pálinkáitól. A sljivovica minden háztartásban jelen van, ünnepségek, keresztelők, esküvők, temetések alkalmával pedig kihagyhatatlan a fogyasztása, sokak szerint a lázat és a megfázást is gyógyítja.

A Szerbiában termett szilva mintegy 70 százalékából (400-500 ezer tonnából) készül sljivovica. Lesz belőle gyenge, 5-10 százalékos párlat, amelyet sumadijai teának hívnak. Ennek a főzetnek semmi köze a teához, télen, melegen, cukorral, forralt borhoz hasonlóan fogyasztják. Készül emellett belőle erősebb párlat is, amelynek erőssége régiónként változik, és 40-től 70 százalékos alkoholtartalma is lehet.  

A sljivovicát pálinkáspohárból, vagy kifejezetten a nemzeti ital fogyasztására alkalmas kis üvegből, fityókból isszák.

Szerbiából eddig a családi szlava (ünnepség), a kóló, a hagyományos szerb hangszerrel, a guzlicával kísért ének, valamint a zlakusai fazekasság került fel a szellemi világörökségi listára.

A szlovén méhészet felkerült az UNESCO kulturális örökség listájára

A szlovén méhészeti hagyományok felkerültek az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára, erről döntött az UNESCO szellemi örökség védelméért felelős kormányközi bizottsága a marokkói Rabatban.

"A méhészet Szlovéniában életforma" című pályázat bemutatta Szlovénia méhészeti örökségének gazdagságát, hosszú múltját és hagyományos szakkifejezéseit, valamint a nemzedékről nemzedékre öröklődő készségek, ismeretek és gyakorlatok kiterjedtségét.

A pályázat olyan örökségelemek alapján készült el, amelyek 2018 és 2020 között már bekerültek a szlovén szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe. Ilyen a méhészet, a kaptárfestmények, a vándorméhészet, a kaptárok és a méhkasok készítése, a karniói mézelő méhek tenyésztése, az apiterápiás szerek, azaz méhészeti termékek, a famodellek és az édes mézes tésztából készült, színesen díszített kekszek, mézeskalácsok.

A pályázat elkészítésében a ljubljanai Szlovén Néprajzi Múzeum, a radovljicai Méhészeti Múzeum és a Szlovén Méhészeti Egyesület szakértői vettek részt.

Az UNESCO kormányközi bizottságának értékelő testülete november elején már jóváhagyta a pályázatot, így jelezve, hogy tudomásul vette a szellemi örökség és a környezeti fenntarthatóság közötti összefüggéseket.

A méhészet csaknem 12 ezer szlovén és családjaik életformája, akik büszkék arra, hogy gazdag méhészeti hagyományukat az egész világ elismerte.

A méhek világnapja után, amelyet alig öt éve szlovén kezdeményezésre hirdetett meg az ENSZ, ez egy újabb nagy elismerés Szlovéniának és gazdag méhészeti hagyományainak.

A francia bagett a pékek örömére felkerült a világörökségi listára

A baguette, Franciaország alapkenyere is felkerült az ENSZ kulturális örökségi listájára, ami a francia pékek és a nem pékek körében egyaránt nagy tetszést váltott ki.

Az UNESCO megszavazta, hogy a "bagett kenyér kézműves tudása és kultúrája" felkerüljön a szellemi kulturális örökség listájára, amely már több mint 130 ország mintegy 600 hagyományát tartalmazza.

A baguette, hosszúkás, ropogós héjú kenyér világszerte Franciaország jelképe, és legalább 100 éve a francia étrend központi része.

Bár a bagett fogyasztása az elmúlt évtizedekben csökkent, Franciaországban még mindig naponta mintegy 16 millió darabot készítenek a kenyérből - ez közel 6 milliárd bagettet jelent évente. Egy baguette - ami "pálcát" vagy "botot" jelent - körülbelül 1 euróért kapható.

A csak lisztből, vízből, sóból és élesztőből készült bagett tésztájának 15-20 órát kell pihennie 4 és 6 Celsius-fok közötti hőmérsékleten a Francia Pékszövetség szerint, amely a piac védelméért küzd az ipari pékségekkel szemben.

Bár az alapanyagok mindig ugyanazok, minden pékségnek megvan a maga finom stílusa, és minden évben országos versenyeket rendeznek, hogy megtalálják az ország legjobb bagettjét.

A baguette eredetéről rengeteg mítosz kering. Az egyik legenda szerint Bonaparte Napóleon pékjei találták ki a hosszúkás formát, hogy könnyebben tudják a csapatai cipelni, míg egy másik legenda szerint valójában egy August Zang nevű osztrák pék találta fel a bagettet.