Sólepárlók Dalmáciában

A horvát partokon még mindig többnyire tradicionális módon vonják ki a sót a tengerből. A horvát üzemek évente 15-20 ezer tonna sót termelnek.

Ston lepárlója

Ston környékén már 4000 évvel ezelőtt volt termelés, a jelenlegi sólepárlót pedig 1333-ban létesítették, és úgy tartják, hogy ez a világ legrégebbi folyamatosan üzemelő lepárlója. Itt még mindig régi módszerekkel, kéziszerszámokkal dolgoznak.

Először halomba tolják a sót, majd fakocsikba lapátolják, mint a középkori Raguzai Köztársaság idején. Ez a magánüzem jelentős turisztikai attrakciónak számít, megtekintéséért belépőt szednek az évente mintegy 30 ezer látogatótól. A lepárló 58 medencéből áll, amelyeket a termelés különböző fázisaiban használnak. Rendszeresen kevergetik a masszát. Kész sót kilenc medencéből tudnának betakarítani, ám csak hármat használnak, összesen 300 tonna betakarítására, mert több étkezési sót nem tudnak eladni.

De tárolni sem, ugyanis az elmúlt években közel kétezer tonna – főként ipari – só halmozódott fel a stoni raktárakban.

Az ottani étkezési termék egyébként kiváló minőségű, egy cseppet sem keserű, jótékony ásványi anyagokat tartalmaz, de adalékot semmit. Persze drágább, s inkább a helyi vagy megyei éttermek vásárolják, a kiskereskedők kevésbé. Egy kiló stoni produktum bolti ára 12 kuna (csaknem 560 forint), az importterméket pedig kilogrammonként 2,5 kunáért, azaz 116 forintért is be lehet szerezni. Ezt a külföldi „kommersz sót” előzőleg 650 fokon átmossák, centrifugálják, majd szárítják, így minden ásványi anyag kikerül belőle.

Nin

Az 1500-ban alapított üzem szintén kizárólag régi technológiát alkalmaz. 1800 tonnát takarítanak be évente.

A Zadartól (Zára) északra fekvő lagúnás vidéken a sólepárló medencék 55 hektárnál nagyobb területen fekszenek, környezetükben több mint 250 madárfaj él. A nini tengeri só termelés tradicionális módon folyik, tiszta természeti környezetben, speciális időjárási viszonyok között. A természetes tengeri só lepárlásához sok napsütés, enyhe szél kell. A nini só kiváló minőségét az a természetes jód adja, amely egy bizonyos tengeri algától származik.

A Só Múzeumban a látogató tablókon tanulmányozhatja, hogy az emberi szervezetnek milyen fontos a só, de találkozhat a hagyományos sólepárlás és begyűjtés egyszerű eszközeivel, mint a sógereblye, a sópapucs és a lapát.

A múzeumban történeti áttekintést adnak a sólepárlásról a római kortól napjainkig. A tárgyak között látható, hogy milyen fakeretekbe gyűjtötték a sót és vitték a favagonokba, amelyeket kézzel gurítottak a lepárlóban, majd a mozdony elvontatta a favagonokba rakott szállítmányt a raktárakba. A sóbegyűjtést az 1980-as évekig ezzel a módszerrel végezték, mára annyit változott a helyzet, hogy traktorokkal, kamionokkal viszik a raktárakba a tengeri sót.

A sólepárló melletti parkban nyomon követhető, amint a tengervíz a természetes kőből rakott gáton átbukik a medencébe, ahol a napenergia és a szél nyomán a tengervíz kristályossá válik, természetes só lesz belőle, ezt gyűjtik össze és nem finomítják.

A parkban a sétáló sokféle, érdekes fűszernövénnyel is megismerkedhet. Ilyen például a természetes sóvirág, amelyet a franciák fleur de sel néven ismernek. Mate Jankovic neves mesterszakács megjegyezte, hogy ezt a növényt már az elkészült ételbe teszik, de használják csokoládé gyártáshoz, csokoládés, mogyorós kekszek ízesítéséhez.

A sóvirág, mint konyhai fűszernövény természetes jódot, kalciumot, magnéziumot, káliumot és más ásványi anyagokat tartalmaz. A kora reggeli és a késő esti órákban gyűjtik szélmentes időben a nini lagúnák környékén.

Pag

Az ország legnagyobb sólepárlója,Pag szigetén van.

A szintén középkori eredetű üzem három négyzetkilométeren fekszik, ám itt a hagyományos módszerek mellett modern technológiát is alkalmaznak. A tengervizet nemcsak a napon párologtatják, hanem kazánokban is melegítik, így egész évben termelhetik a sót. Évente általában 17 ezer tonna étkezési és ipari sót termelnek.