Egész Róma megújul a 2025-ös szentévre

2024. április 23.

print MTI/Hetedhétország.hu

Egész Róma megújul a 2025-ös szentévre

Több mint harmincmillió látogatót várnak Rómába a 2025-ös szentévben.





Több mint harmincmillió látogató érkezésével számolnak Rómában a 2025-re meghirdetett jubileumi szentévben, ami jelentős infrastrukturális és biztonsági felkészülést igényel - közölte a római főpolgármester az eseménysorozat programjait főbb vonalakban ismertető sajtótájékoztatóján.

Roberto Gualtieri megjegyezte, hogy az érkezők becsült létszáma folyamatosan emelkedik. Szállodákban és más szálláshelyeken már megkezdődött a foglalási roham a következő évre.

A főpolgármester hangoztatta, hogy más olaszországi városokkal, például Velencével ellentétben nem vezetnek be semmiféle belépődíjat, a fővárosba továbbra is teljesen szabad és ingyenes a belépés. Egyedül a tömegközlekedési díjakat emelik meg idén nyártól.

A katolikus egyház 25 évente szokott úgynevezett jubileumi évet meghirdetni, amely a római bazilikák addig zárva tartott szent kapuinak megnyitásával veszi kezdetét.

A szentévben a hívek Rómába zarándokolnak teljes bűnbocsánat elnyerésére. Legutóbb 2000-ben tartottak szentévet, amelyet II. János Pál pápa vezetett, 2015-ben pedig Ferenc pápa hirdetett rendkívüli jubileumot az irgalmasság jegyében. A 2025-ös szentévet a remény zarándoklatának nevezte el.

Róma városa rendkívüli infrastrukturális fejlesztésekkel készül az eseményre: mindenekelőtt a Vatikánváros körüli gyalogosövezetet bővítik a járműforgalom földalatti alagutakba terelésével. A közlekedés átrendezése a Vatikán körüli biztonságot is erősíti majd. Újdonságnak számít, hogy a Szent Péter térre vezető sugárút végén két szökőkutat akarnak elhelyezni.

Roberto Gualtieri a külföldi tudósítóknak tartott tájékoztatóján elmondta, hogy több mint kétszáz beavatkozást terveznek a város különböző pontjain. Nyolcvanöt építkezési területen folyik jelenleg a munka, további több mint negyven májustól indul. A főpolgármester köszönetet mondott Róma lakosainak, akik türelemmel viselik a szerte a belvárosban felbontott utakat.

A jelentősebb városfejlesztési projektek között szerepel a Termini-pályaudvar előtti tér átalakítása, a lateráni Szent János-bazilika előtti tér kihasználtságának javítása, a városon belüli zarándokútvonalak kiépítése, a mobiltechnológia fejlesztése.

A főpolgármester a világ egyik legbiztonságosabb városának nevezte Rómát, "ami nem azt jelenti, hogy ne akadnának problémák". Gualtieri hangoztatta: a hatóságok eddig is bizonyították, hogy képesek kezelni a várost elözönlő tömeges turizmust. Megjegyezte, civilruhás rendőrök dolgoznak azon, hogy a leglátogatottabb látványosságoknál és a tömegközlekedési eszközökön a zsebtolvajok is eltűnjenek.

A 2025-ös jubileumi év részletes programját Ferenc pápa a május 9-re ígért pápai bullában közli. Roberto Gualtieri elárulta, hogy az első nagyobb esemény jövő február 9-én lesz, amikor az olasz fegyveres erők jubileumi miséjét mutatják be. Márciusban a Szent Péter téren Ferenc pápa a világ minden részéből érkező diakónusokat fogadja. Áprilisban a betegek és az egészségügyi dolgozók jubileumát tartják meg, de más ágazatok dolgozóinak, a fiataloknak és gyerekeknek is külön jubileumi találkozókat szerveznek.





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play