Jó hír a Velencébe utazóknak: változtattak a belépődíj bevezetésén

2022. május 31.

print Hetedhétország.hu

Jó hír a Velencébe utazóknak: változtattak a belépődíj bevezetésén

Most még szabadon lehet csavarogni a városban.





Velence bejelentette, hogy idén nyáron nem lép életbe a turistáknak fizetendő belépési adó - tudta meg az euronews.

A változás az utolsó pillanatban érkezett, mivel korábban azt mondták, hogy a rendszert 2022 júniusában fogják kipróbálni. A város hatóságai azonban megszavazták, hogy

a díj bevezetését 2023 elejére halasztják.

Velence vezetése az után jelentette be a belépési díj bevezetéséről szóló döntést, hogy a húsvétkor elárasztották a látogatók a csatornavárost.

Azt mondták, hogy az adóra azért van szükség, hogy megfékezzék a történelmi központba látogató kirándulók túl nagy számát.

A fizetési rendszer bevezetése már a koronavírusjárvány előtt is tervben volt, de az utazási korlátozások miatt elhalasztották. Mivel a látogatószám tavasszal visszatért a járvány előtti szintre, a városi tanács a belépődíj bevezetése mellett döntött.

Ez azt követően történt, hogy Velencében tavaly nyáron betiltották a sétahajók k9kötését Velence központjában, és bevezették a város utcáin a turisták áramlását figyelő videómegfigyelő rendszert.

A világjárvány előtt a lagúnaváros tarthatatlan turistaforgalommal küzdött. A főszezonban egyetlen nap alatt akár 110 000 turista is felkereste a várost, ami messze meghaladta a jelenleg mintegy 50 000 lakosság számát.

Bár a térfigyelő kamerákat "nagy testvér" intézkedésnek nevezték, Velence lakói már évek óta szigorúbb látogatási szabályokat követelnek.

Most azt emélik, hogy a foglalási rendszer és a belépési díj segít majd szabályozni a történelmi központba látogatók számát, különösen azokét, akik csak egy napra maradnak.

Kinek és hogyan kell majd fizetnie a belépődíjat?

A belépődíj a Velencébe egy napra érkező látogatókra vonatkozik. Azok az utazók, akik a történelmi belvárosban lévő szállodákban éjszakáznak, mentesülnek a pluszköltség alól, mivel ők már most is fizetnek éjszakánként legfeljebb 5 eurós idegenforgalmi adót.

A lakosoknak, diákoknak és ingázóknak szintén nem kell majd fizetniük a városba való belépésért.

2023-tól a Velencébe látogató egynapos turistáknak egy erre a célra szolgáló foglalási alkalmazáson keresztül előre le kell majd foglalniuk a látogatásukat és belépési díjat kell fizetniük. A költség szezontól függően 3 eurótól 10 euróig fog változni.

A tervek szerint a városba való bejutási pontokon elektronikus forgóajtókat is telepítenek.

A foglalási és fizetési rendszer 2023. január 16-tól lesz élesben elérhető.


Kapcsolódó hírek





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play