A Giro 4. szakasza. Giovinazzo-Bari

2014. május 13.

A Giro 4. szakasza. Giovinazzo-Bari

A mezőny május 13-án érkezik meg Olaszországba, az olasz csizma sarkába. A start Giovinazzoban lesz, a befutó Bariban, összesen 112 km-t kell tekerniük a versenyzőknek.

A június elsejéig tartó a Giro d’Italia, olaszországi országúti kerékpáros körverseny első három szakaszát rendhagyó módon Észak-Írországban és Írországban rendezték meg.

 


Az első szakasz a belfasti csapatidőfutam volt, amely a Titanic negyedben zajlott, ott, ahol annak idején a Titanicot építették. A szakaszt az Orica-Greenedge nyerte. Legnagyobb vesztese a Garmin versenyzője, Dan Martin volt, kinek hazai pályán egy bukás miatt fel kellett adnia a Girót, mert eltörött a kulcscsontja. Ilyen lehetősége valószínűleg soha többet nem lesz.

A második és harmadik belfasti, majd dublini szakaszon a német Marcel Kittel duplázott, kit versenytársa, Nizzolo"legyőzhetetlennek" titulált. Óriási fölénye van, nem lenne meglepetés, ha az első olasz, Giovinazzo-Bari szakasz sprintbefutóját is megnyerné, mely az idei Giró legrövidebbje, mind össze 112 kilométeres, és egy emelkedőt sem tartalmaz.

 


A mezőny május 13-án érkezik meg Olaszországba, az olasz csizma sarkába.

 


A start Giovinazzoban lesz, a befutó Bariban, összesen 112 km-t kell tekerniük a versenyzőknek. Bariban 8 kört fognak megtenni, a tv közvetítés valószínűleg az utolsó 78 kilométernél fog bekapcsolódni, mikor megkezdik az ötödik kört.

A Giro útvonalában most először szerepelő Giovinazzot az időszámítás utáni 1. században alapították a rómaiak Natiolum néven, Netium helyén, mely a pun háborúkban elpusztult. A középkorban Juvenatiumnak hívták, és fontos kereskedelmi központtá vált, a Velencével való kapcsolata miatt.

 


Giovinazzo


Egyik legfontosabb emlékműve
a Santa Maria Assunta 12. századi katedrális, a 16. századi Palazzo Ducale, illetve Traianus diadalíve. A Via Traiana nem érintette a várost, de az utat szegélyező oszlopok közül kettő itt található. A közelben található a Castel del Monte, Olaszország egyik leghíresebb kastélya.

 


Castel del Monte


Júliusban Rock Fesztivált, augusztusban Szendvics Fesztivált, Palio-t rendeznek valamint egy felvonulást Corsignano-i Mária tiszteletére.

Giovinazzo híres halételeiről, helyi zöldségeiről, palacsintáról, focaccia-ról és a pizzelle-ről (hagyományos olasz „gofri”, általában vaníliás, ánizsos vagy citromos). Híres borai a Castel del Monte, a Rosso Barletta, a Aleatico di Puglia és a Moscato di Trani.

Itt született Nicholas Turtorro, John Turtorro amerikai színész apja, aki többek közt a Verdák 2-ben Francesco Verdasco hangja.

Bari Puglia régió központja és a térség második legfontosabb kereskedelmi központja Nápoly után. Az itteni dialektus nagyon hasonlít a görögre, a sok betelepült görög halász miatt. Bari nem először szerepel a Giro útvonalában, 1911-től 1990-ig 18-szor rendezett szakaszt.

 


Bari


A várost az ókori görögök alapították Barion néven, de az időszámítás előtti 3. században római kézre került, ekkor lett a neve Barium. Áthaladt rajta a Via Traiana, és a kikötő, melyet először i.e. 181-ben említettek, valószínűleg a korszak legfontosabb halászati és kereskedelmi központja volt, ahogy még ma is. Az itteni püspökség a 10. századig Konstantinápolytól függött.

A középkorban fontos rabszolgapiac volt, balkán és szláv rabszolgákat árultak. Ebben az időben sokáig bizonytalan volt hovatartozása: hol Bizánc, hol az arabok foglalták el. 1071-ben egy csatában azonban a normannoké lett. Az övék is maradt a 12. századig, amikor a Szicíliai Királyság hosszantartó ostrom alatt az uralma alá hajtotta. A 16. században házasságok útján a Nápolyi Királysághoz került.

 


Bari - San Nicola bazilika


A második világháborúban
német bombatámadás érte, amikor eltaláltak egy szövetséges hajót, mely mustárgázt szállított. A tragédiában nagyon sokan meghaltak, pontos számot nem tudunk.

Bari védőszentje Szent Miklós, kinek számos temploma található itt, köztük a legnagyobb és leghíresebb a 11. századi San Nicola bazilika. A leglátogatottabb látványosság a középkori óváros, sok sikátorral és térrel. Láthatók itt a városfal maradványai és a régi piactér is.

Szent Miklós ünnepét május 8-án és 9-én rendezik. Ilyenkor körbeviszik Szent Miklós ereklyéit. Csontjaiból ekkor manna folyik, amit a hívők vízzel keverve megisznak vagy magukra kennek.

Szeptemberben rendezik a Fiera del Levantét, ami egy óriási piac, melyen nemzetközi árusok is kínálják portékáikat. Áprilisban zajlik a Bifest, a Bari-i Nemzetközi Filmfesztivál.

Helyi ételek a tiella alla barese (rizs, krumpli, kagyló), az orecchiette con cime di rapa (orecchiette brokkolival), a focaccia barese (paradicsommal), a panzerotti (olajban sütött töltött leveles tészta), a Terra di Bali olíva olaj és a cartellate vagy Szent Miklós virágai (mézes keksz). Híres borok a Gioia del Colle és az Aleatico di Puglia.

 


Tiella alla barese