» Magyarország

» Magyarország » Komárom-Esztergom


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Komárom látnivalói.


Monostori híd

2020-ban készült el a szlovákiai Révkomáromot Komárommal összekötő új Duna-híd (Monostori híd). A hatszáz méter hosszú, hétezer tonnás acélszerkezetű híd kétsávos, nehéz járművek és munkagépek is használhatják. Építése 2017 októberében kezdődött. A Monostori híd a Duna legmagasabb hídja, Szlovákiában pedig sorban a tízedik Duna-híd.

Brigetio

római határ, a limes mentén fekvő Brigetio Komárom keleti városrésze, Szőny alatt található. A Kr. u. 100 körül felépített állandó kőtáborban állomásozott a Római Birodalom határait védő 30 légió egyike, a Legio I. Adiutrix. Az erődítmény vonzáskörzetében először katonaváros alakult ki, majd ettől 2-3 kilométerre a polgárváros létesült.

A régészek szerint Brigetio felépítését, szerkezetét, történetét Magyarországon Aquincuméval lehet összehasonlítani. Brigetio a Severusok alatt élte virágkorát a 2. század végén, a 3. század elején municípiumi rangot kapott, később már coloniaként említik.

A régészeti park területén 2017-ben egy 600 négyzetméteres, félköríves épületrésszel ellátott létesítményt tártak fel, mely alatt a korábban ott állt kaszárnyák maradványait találták. A bélyeges téglák Terentius és Frigeridus katonai elöljárók neveit örökítik meg, így a létesítményt a 370-es évek elején emelhették.

A 2018-as ásatásokon egy 30 méter hosszú csatorna került elő rendkívül jó állapotban, hasonlót a feltárások 1992-es megindítása óta még nem fedeztek fel az egykori Brigetióban.

Régészeti park épül Brigetio bemutatására. A nyolchektáros parkban múzeumi kiállítótér, római kori játszótér, látogatóközpont és régészeti leleteket bemutató csarnok kap helyet. Az újonnan emelt épületeknek köszönhetően a park szinte egész évben látogatható lesz.

Brigetio Öröksége Látogatóközpont

A látogatóközpont fő attrakciója a földszinten kialakított, Brigetio öröksége című állandó régészeti kiállítás, amely interaktív formában mutatja be az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Komáromi Klapka György Múzeum együttműködésében 1992 óta zajló brigetiói feltárások legjelentősebb leleteit és a tudományos munka eredményeit.

A kiállításba kihelyezett információkat QR-kódos, négynyelvű multimédia vezető egészíti ki, valamint egy virtuálisvalóság-játék, amely egy római városba kalauzolja a látogatókat.

Az állandó kiállítás négy termében látható például egy katonai díszsisak, valamint egy tetőfedő tégla, amelybe Publius Ovidius Naso híres ókori költő portréját és nevét karcolták bele, az egyetlen ismert ókori Ovidius-ábrázolásként.

Láthatók még a polgárváros lakóházait díszítő falfestmények, amelyek mitológiai alakokat, istennőket és lakomajeleneteket ábrázolnak. A látogatók beléphetnek Jupiter Dolichenus szír hadisten Brigetióban feltárt templomába, a kiállításból kivezető folyosón pedig az ókori temetők világa tárul az érdeklődők elé.

A csontvázakkal és leletanyaggal bemutatott sírok egy rég letűnt korszak temetkezési szokásairól mesélnek. Az ókori embereket a kiállításban elhelyezett fejrekonstrukciók alapján lehet elképzelni.

Az épületben kisebb állandó kiállítások mutatják be Klapka György hőstettét és a Komáromi M. Kir. Állami Méntelep Osztály történetét, amelynek egykori épületében a múzeum helyet kapott.

A látogatóközpont tetőterében látványraktárt alakítottak ki, amely a régészeti leletanyagon keresztül az őskortól kezdve mutatja be a város történetét. A látványraktár oktatótér is, ahol az egyetemi hallgatók régészeti anyagismeret kurzusait és múzeumpedagógiai foglalkozásokat, múzeumi órákat tarthatnak.

A Klapka György Múzeum új székhelyét a Magyar Királyi Méntelep laktanyájának építették az 1900-as évek elején. Az első világháború végéig 2 millió ló volt a monarchia területén. A komáromi méntelep eredetileg 12 épületből állt, fénykorában ezernél több embernek biztosított megélhetést.

Mára csak a főépület, a tiszti lakás és a tiszti kaszinó maradt meg. Lótartással 1962-ig foglalkoztak, majd az épület lett a termelőszövetkezet központja. Később az önkormányzat vásárolta meg az üresen álló ingatlant.

Komáromi erőd

A komáromi erődöket az örökkévalóságnak építették, azonban befejezésük idejére megjelentek a repülőgépek, ezzel az erődítmények elvesztették hadászati jelentőségüket.

A Csillag erődöt a Monarchia hadserege laktanyaként és raktárként használta. Miután Németország lerohanta Lengyelországot, a lengyel menekültek kaptak itt menedéket. A nyilas hatalomátvétel után az erőd internálótábor lett; zsidók és cigányok ezreit indították innen megsemmisítő táborokba.

A második világháború után szükséglakásokat alakítottak ki a létesítményben, majd eladták a helyi ÁFÉSZ-nek és zöldségraktárként használták. Később az állam visszavásárolta az erődöt, az épület 2005 óta látogatható műemlék. 

Gipszmásolat-gyűjtemény

Az 1900-as évek fordulóján olyan nagy jelentőséget tulajdonítottak az antik szobrászat teljességét bemutató másolatoknak, hogy a Szépművészeti Múzeum földszinti hatalmas csarnokait a másolatgyűjtemény befogadására tervezték meg.

Az 1920-as évektől az eredeti műtárgyak vásárlása miatt a másolatok szerepe visszaszorult. A második világháború alatt nem menekítették biztonságosabb helyre a gipszeket, majd a megsérült alkotásokat a múzeum egyetlen felújítás nélküli helyiségébe, a Román csarnokba zsúfolták, illetve a tatai zsinagógába és a komáromi Igmándi erődbe szállították.

Nemzetközi szinten az 1980-as évektől kezdődött meg a gipszmásolat-gyűjtemények rehabilitációja, az alkotások az oktatás és a tudomány számára is értékessé váltak.

A másolatok többször olyan tárgyak hű képét őrizték meg, amelyek közben elpusztultak, más esetben az emlékeknek egy olyan állapotát mutatják, amely azóta már nem tanulmányozható.

A komáromi Csillagerőd szobormásolatokból álló kiállítása lehetővé teszi majd a szobrászat történetének áttekintését az antikvitástól a reneszánszig, a stílusok keletkezésének és egymásutániságának bemutatását; ikonográfiai és ábrázolási típusok és sémák kialakulásának és alkalmazásának szemléltetését. Ezek mellett a középkori és reneszánsz emlékek antik kapcsolataira is rávilágít a tervezett tárlat. Az eredetileg sokszor sötét terekben vagy nagy magasságban beépített műalkotások után készült gipszmásolatokat itt közelről, akár körüljárhatóan és szemmagasságból lesz mód tanulmányozni.

A látogatók megcsodálhatják Verrocchiónak Bartolomeo Colleonit és Donatellónak Gattamelatát ábrázoló, több méter magas lovas szobrainak másolatát, csakúgy mint középkori, valamint reneszánsz síremlékeket vagy a milói Vénusz, a Laokoón-szoborcsoport vagy Michelangelo több szobrának másolatát.

Komárom-Brigetio Gyógyfürdő



Tartomány:Komárom-Esztergom
Település:Komárom
GPS: 47° 44′ 30.24564″, 18° 7′ 18.57216″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward