Amikor a sah szemet vetett Sissire

2013. május 17.

Amikor a sah szemet vetett Sissire

140 éve Bécs világkiállítás létrehozására vállalkozott. Az expo azonban rossz csillagzat alatt állt, szerencsétlenségek egész sora következett be. Még Sissire is szemet vetett a perzsa sah!

Pontosan 140 évvel ezelőtt Bécs, 1873-ban "A kiállító Ausztria meghívja az egész földkerekséget!" mottó alatt világtárlat létrehozására vállalkozott. A kiállítás rendezésének 1870-es hivatalos közzététele a monarchia nagyhatalmi helyzetének megerősítését, Bécs világvárosi rangra emelését, s a rivális, dinamikusan fejlődő Berlinnel szembeni térnyerését szolgálta.

 


Ausztriában már 1868 óta szorgalmazták a gyáriparosok egy világkiállítás megrendezését. 1870-ben megjelent egy császári leirat, és ugyanebben az évben létrehoztak egy garancia alapot több mint hat millió forintról az esemény finanszírozására, amely majd bemutatja a Habsburg monarchia hatalmát és csillogását. A bécsi expónak nagyobbnak és hatalmasabbnak kellett lennie, mint az eddigi párizsi (1867) és londoni (1851) világkiállítások voltak.

A világkiállítás területe, az egykori császári vadászterületen, a Páterben
egy 233 hektár nagyságú felületet ölelt fel és ezzel ötször nagyobb volt, mint az előző világkiállítás - a párizsi Mars-mező – felülete. Bécs a szakmai közönségen túl minden társadalmi réteg számára szórakozási ajánlatot is kínált.

 


Ezen kívül számos vasúti vonallal, pályaudvarokkal és a belvárosi közlekedési útvonalak bővítésével, hidakkal, utakkal és közlekedési kapcsolatokkal teremtették meg a szükséges infrastruktúrát. Számos utca-, tér elnevezés, úgymint Ausstellungsplätze, Süd-, Nordportalstraße, Perspektivstraße, Rotundenalle, stb. emlékeztet még ma is az akkor nagyvonalúan létesített utakra és terekre.

A közel 200 épületben mintegy 52.000 kiállító mutatkozott be
. A tárlat főépületét, a Rotundát és a hozzá két hatalmas szárnyként illeszkedő Iparpalotát John Scott Russel brit hajómérnök tervezte. Ez egy 108 m átmérőjű kerek építményből állt, amelyet egy 83 méter magas kupola fedett. A tetején a császárkorona másolata fénylett aranyozott kovácsoltvasból. A lámpaernyőszerű tetőn kialakított kilátóhoz egy francia cég emelőgépe szállította az érdeklődőket. Az Iparpalota hatalmas területén kaptak helyet az egyes országok földrajzi elhelyezkedésük szerint, a hosszúsági fokok alapján.

 


Az időtényezőt a felelősök a kiállítás előkészítésében teljesen alulbecsülték.
Mindig az idő szorításában dolgoztak, így nem volt idő a tervezetben a hibás becsléseket kijavítani és az építkezést minden áron be kellet fejezni. Ennek az volt a következménye, hogy az építkezés költségei robbanásszerűen növekedtek, az óriási kereslet miatt az építkezési anyagok és a munkaerő ára meredeken emelkedett.

Mindezek hatalmas gazdasági növekedést váltottak ki és Bécs egy igazi aranymámor rabja lett. A hercegtől a tábornokon át egészen a szobalányig egyre több embert fertőzött meg a tőzsdeláz, akik a gyors gazdagodás reményében az összes, gyakran szűkös megtakarításukat olyan garancia alapokba fektették be, amelyek rizikó nélküli hasznot ígértek.

A kritikusok száma csekély volt és a figyelmeztetésüket – mint például a bécsi polgármesteré, aki a csillogást „egy kétes vállalkozásnak” tartotta - a szél elfújta.

Már az expo megnyitása rossz csillagzat alatt állt.
Amikor 1873. május elsején pontban 12 órakor a császári himnusz hangjaival a nyitó ceremónia megkezdődött, a zászlók, kendők és a nagy tömeg figyelmét nem kerülhette el, hogy az építkezési munkákkal nem készültek el. Ráadásul a korábbi, napokon át tartó esőzések a területet ingovánnyá változtatták. Ha ez nem lett volna elég, még a vihar is kitört, a heves felhőszakadás elhomályosította az örömöt és az ünnepség pompáját. Teljesen átázva az alkalmi ruhák és uniformisok kevéssé tekintélyesnek hatottak, amikor a meghívott díszvendégek végül a főkapu alatt menedéket találtak. Ez mégis a szerencsétlen események sorának csak a kezdetét jelentette.

Egy héttel később, a fekete pénteken bekövetkezett a nagy tőzsde összeomlás. Ezen a május 9-én a spekulatív vállalkozások szappanbuborékai kipukkadtak, és a következmény számos fizetésképtelenség lett. Az emberek reményeit hirtelen szétrombolták, amikor a részvényeik csak érték nélküli színesen nyomott bankjegyek lettek. Halottak tucatjait halászták ki a Dunából. Ezen a napon összesen 152 ember látta az egyedüli kivezető útnak az öngyilkosságot.

És ha ez még nem lett volna elég szerencsétlenség, júniusban kitört a kolera. Bár a járvány a túlnyomórészt a város nyomornegyedeiben aratott, amelyeknek a vízellátása hiányos volt (a bécsi vízvezeték csak 1873 októberében lett készen), mégis sok látogató hanyatt-homlok menekülni kezdett, vagy el sem jöttek Bécsbe.

A sok szerencsétlenség ellenére Ferenc József császár azon fáradozott, hogy az esemény sikeres legyen.
Fáradhatatlanul fogadta a baráti államok uralkodóit, és személyesen vezette őket a csarnokokban. Közöttük voltak azok a koronázott uralkodók, akik még röviddel ezelőtt a Habsburgok elkeseredett ellenfelei voltak, a német I. Vilmos császár, vagy az itáliai király, II. Viktor Emanuel. A sohasem nevető orosz cár is eljött, épp úgy, mint a spanyol exkirálynő Isabella.

 


Ragyogó személyiségnek bizonyult a perzsa sah a háremével és egy egész állathordával a kíséretében. Minden nap személyesen jelen volt akkor, amikor a hordájának egyik állatát leölték. A császár jelenlétében zavartalanul flörtölt a szép hölgyekkel és nem készült elutazni. Sissi császárné szépségének híre egész Perzsáig eljutott, bár az emberkerülő uralkodónőnek a nyüzsgésből elege lett és már régóta vidékre menekült. Csak amikor az elkerülhetetlenbe beletörődött és Bécsbe visszatért, akkor volt a sah elégedett. Csak azt sajnálta, hogy Sissit a háreme számára nem tudta megvásárolni.

A császárnak és fáradozásának ellenére az eredmény nem volt irigylésre méltó.
Amikor 1873 november 2-án a világkiállítás végérvényesen a kapuit bezárta, negatív rekordot döntött meg. 7,2 millió a várt 20 millió látogató helyett, a költségek túllépése több mint ötszörös lett, és a deficit az elképzelhetetlen 19 millió forint. A financiális katasztrófa miatt nem volt pénz a köznép által időközben „Guglhupf”- nak elnevezett Rotundát, mint az eltervezték, lebontani. A többnyire igazán egyszerűen létesített csarnokok és pavilonok gyorsan eltűntek a színről, a vaskolosszus megmaradt és hamarosan kiállításokra, cirkusz előadásokra és más társadalmi eseményekre szolgált. Az első világháború idején az építményt táborcsarnokká minősítették le, s azután az újonnan alapított Wiener Messe (Bécsi Vásár) vette azt át. A háborúk közti években a tavaszi és őszi vásárokat a legfontosabb társasági események voltak.

1937. szeptember elsején a Rotunda kigyulladt.
A nem megállapítható okból keletkezett tűz a 28, a kupolát tartó oszlop egyikén keletkezett. Az első tűzoltó járművek megérkezésénél 12 órakor még nem volt látható egy nagy tűznek semmilyen lényeges jele. A lángok észrevétlenül terjedtek tovább a pléhlemez és gipszvakolat között. A 400 tonna összsúlyú kupola fája gazdag tápot nyújtott a tűznek. A tetőt fedő vaslemezeken át az oltóvíz csak korlátozottan jutott az égő épületrészekhez. Amikor 13. óra 30 perckor a kürtön a visszavonulás szignálját megfújták, az éppen időben történt. Pontosan három perccel később a kupola 1.000 tonna vaslemez tömege összeomlott és a lángok rettenetes nyomást gyakoroltak az oldalsó épületekre.

 


Egy merészen kigondolt emberi alkotás, amelynek létesítése másfél évet igényelt, egy óra alatt romokban hevert.