© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Egyiptomi múzeum nyílik Rómában
2010. október 5.

Egyedülálló műkincsek lesznek láthatók október elejétől a Villa Borghesében. Az egyiptomi múzeum gyűjteményét kairói régészek állították össze.
Az új múzeumot Rómában Hoszni Mubarak egyiptomi elnök avatta fel, a kiállítást október elején nyitják meg a nagyközönség előtt.
A Villa Borghese parkjában nyílik majd a múzeum, az 1924 óta ott működő egyiptomi akadémia épülete fogadja be a gyűjteményt. Százhúsz tárgy kíséri végig a Nílus országának történetét az egyiptomi őskortól, a fáraók dinasztiáin át egészen az iszlám hódításig és a kopt kultúráig. A két év munkával létrehozott római egyiptomi múzeum nyolc millió eurós befektetéssel valósult meg, az egyiptomi állam olasz vállalkozókkal közösen finanszírozta a beruházást.
Ez az első olyan külföldi kiállítóhely, amelyet közvetlenül a kairói nemzeti régészeti múzeum irányít. Az új intézmény konkurenciát jelent majd a Vatikáni Múzeum egyiptomi gyűjteménye és a torinói egyiptomi múzeum számára is.
Az új múzeumba érkezett Khephrén fáraó szobra a VIII. dinasztia korából, egy Tutanhamon kincséből származó, szarkofág alakú dobozka, Ehnaton fáraó óriás méretű szobrának feje, papirusztöredék a Halottak könyvéből és természetesen a római egyiptomi múzeumból sem hiányzik az igazi szarkofág, benne a múmiával. A torinói egyiptomi múzeum mintájára a termek falait a rómaiban is fekete színűre festették, igazi egyiptomi hangulatot teremtő megvilágítással.
Az egyiptomi akadémia azt reméli, hogy a múzeum megnyitásával még többen érdeklődnek majd az észak-afrikai ország története és kultúrája iránt. Az ókori régészeti kincsek mellett az akadémia tízezer kötetes könyvtárával várja a látogatókat, valamint modern és kortárs egyiptomi művészek alkotásaival. Ezek között látható a nemcsak államfőként, hanem festőként is ismert Mubarak egyik alkotása.
Népszerű
- Friss információk 2023: beutazási, közlekedési hírek és benzinárak
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Bécsben a Duna-partból tengerpartot varázsoltak
- A 10 legszebb tóparti kisváros Olaszországban
- Hihetetlen, mire képesek az olasz kecskék!
- Lángolnak a hegyek
- Az Alpok népszerű álomútja újra megnyílik
- Elkezdődött az Alpok legnagyobb hómentesítő akciója
- Alsó-Ausztria: Új attrakciók a magyarok által is kedvelt kirándulóhelyen
- A festői zalai erdőket szeli át a kerékpárút
Mások épp ezt nézik
- Zell am See-Kaprun
- Annecy és környéke
- Santa Maria delle Grazie - Utolsó vacsora
- Koloska-völgyi Vadaspark
- Karácsonyi vásárok Bécsben
- Innsbruck és üdülőfalvai
- Schönbrunni Állatkert - a világ első állatkertje
- Egy lábbal három országban: Dreiländereck
- Grande Chartreuse
- Stróbl Alajos Szent István-szobra a Budai Várban