510 éve járvány ragadta el Európa egyik legrejtélyesebb festőjét

Az érett reneszánsz első velencei képviselője egy kis faluban, a Velencétől mintegy negyven kilométerre lévő Castelfrancóban született 1477-ben vagy 1478-ban. Nevét néha Zorzónak írják, ennek változata a Zorzon, Zorzi a velencei nyelvjárás szerint. A Giorgione jelentése nagy Giorgio, amelyet akkor ragasztottak rá, amikor már elismert festő volt, de a név daliás termetére, szép arcára is utal. A hagyomány szerint szerelmes természetű ember volt, nagy kedvelője a női nemnek és a zenének.

1490 körül érkezett Velencébe, hogy Giovanni Bellinitől tanuljon, aki felfedezte tehetségét, és egyre több munkát bízott rá. 1500 körül már önállósította magát, közben megismerkedett a nagy mester, Leonardo da Vinci festészetével, amely életre szóló hatást gyakorolt rá. 

Első ismert művei a Salamon ítélete, Mózes tűzpróbája, A három királyok imádása voltak. Tehetségének híre hamar elterjedt, két fontos velencei megbízást is kapott. 1507 és 1508 között a Fondaco dei Tedeschi és a velencei dózse fogadótermének freskóját készítette.

Életművét mindössze tíz év alatt alkotta meg, néhány művének eredetét a művészettörténet még ma is vizsgálja, Giorgione ugyanis – egyetlen kivételtől eltekintve – nem szignálta képeit. Hirtelen bekövetkezett halála megakadályozta abban, hogy néhány munkáját teljesen befejezze, ezért ezt a feladatot Tiziano vagy Sebastiano del Piombo végezte el helyette. A festő személyét övező homály és festményeinek hiányzó magyarázata Giorgionét a nyugati festészet egyik legrejtélyesebb alkotójává avatták.

A bizonytalanságot tovább növeli, hogy életéről nagyon keveset tudunk, jobbára azt is a manierista festő, művészeti író Giorgio Vasari A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete című munkájából. Hitelt érdemlő adatokat csak a 19. században felélénkülő kutatások eredményeztek pályájáról.

Giorgione előtt a reneszánsz festészet elsősorban egyházi és vallási témákat ábrázolt, ő már gyakran nyúlt világi témákhoz is. A Castelfrancói Madonna című alkotásán, amely szokványos ábrázolása a trónon ülő Máriának a szentekkel jobb és bal oldalán, már látszik egy új korszak születése. Kicsi, egymástól elválasztott színes pontokból épül fel, amelyet ő honosított meg a festészetben, eredetileg a kéziratok díszítésénél alkalmazták. Többek között ez adja festményeinek mágikus, megfejthetetlen ragyogását. Leghíresebb művei közé tartozik A három filozófus és A vihar.

Legszebb műveként az utolsónak alkotott Alvó Vénuszt tartják, amely a velencei iskola példaképe lett. A képet valószínűleg Tiziano fejezte be, aki sokak szerint a tanítványa volt.

Fiatalon, harmincnégy éves korában hunyt el, alighanem az 1510-ben kitört pestisjárvány ragadta el. 1510. október 25-én halt meg, Castelfrancóban temették el.

Budapesten is megtekinthető egy műve; a Szépművészeti Múzeumban látható, Ifjú képmása című műve a reneszánsz arcképfestészet kiemelkedő alkotása.

(Giorgone: A három filozófus, 1508-0509. (c) Bécsi Szépművészeti Múzeum)