Gans Burgenland: pannon fesztivál ínyenceknek

2016. szeptember 4.

print

Gans Burgenland: pannon fesztivál ínyenceknek

Burgenlandban 2016 őszén immár ötödik alkalommal rendezik meg a „Gans Burgenland” ínyencfesztivált, amelynek keretén belül október elejétől december közepéig több mint 35 – a burgenlandiak jelképéhez, a libához kapcsolódó – vonzó ajánlat és rendezvény várja az érdeklődőket.





Burgenlandban 2016 őszén immár ötödik alkalommal rendezik meg a „Gans Burgenland” ínyencfesztivált, amelynek keretén belül október elejétől december közepéig több mint 35 – a burgenlandiak jelképéhez, a libához kapcsolódó – vonzó ajánlat és rendezvény várja az érdeklődőket.

 


A kínálat a tollfosztó workshoptól a Márton-napi eseményeken át egészen a különleges libavacsorákig terjed. Ráadásul mindehhez a tartomány legjobb borai társulnak, amelyek nemzetközi szinten is komoly eredményeket mutattak már fel.

Idén is több településen tartanak rendezvényeket és fesztiválokat a libához kapcsolódóan, amelyek mindegyikén különösen nagy hangsúlyt fektetnek a helyi specialitásokra, borokra és termelőkre.

Az 1960-as évekig a libák elmaradhatatlan részét képezték a pannon tájképnek és a ropogós, frissen sült liba az ünnepi étkezések igazi fénypontja volt. Ezt követően a libatartás csaknem teljesen feledésbe merült Burgenlandban. 2002-ben ambiciózus mezőgazdászok egy csoportjának összefogásával alakult meg a dél-burgenlandi házilúdtenyésztők egyesülete, amelynek rövid időn belül sikerült ismét népszerűvé tenni ezt a tradicionális háziállatot.

Manapság mintegy 7500 házilúd legelészik Burgenland zöldellő mezőin és kényezteti el ízletes húsával az ínyenceket. A burgenlandi vendéglátóknak és szállodáknak, a kulturális intézményeknek és termelőknek ez elegendő indok, hogy saját fesztivált szenteljenek a házilúdnak. Így szeptember elejétől december közepéig a libához kapcsolódó rendezvények egész sora várja az ínyenceket.

 

gaense-burgenland--burgenland-tourismus-peter-burgstaller
Libák Burgenlandban, (c) Burgenland Tourismus, Peter Burgstaller


A burgenlandi ősz a színek csodálatos játékát hozza magával, a szüret vidám hangulata lengi be ilyenkor az egész tartományt, az éttermek kínálatában pedig sorra jelennek meg a libából készült finomságok. A házilúd végül is Burgenland jelképének számít és mivel az ízletes húsú jószágok évközben a tartomány dús legelőin nevelkedhetnek, minden adott, hogy ősszel igazi finomságként kerüljenek az ínyencek asztalára. A gasztronómiai élményt a tartomány legjobb borai teszik teljessé, amelyek nemzetközi szinten is komoly elismerésnek örvendenek.

Mivel az ilyen különleges kulináris élményeknek megfelelő keretet kell biztosítani, 2016-ban immár ötödik alkalommal rendezik meg a „Gans Burgenland” ínyencfesztivált Rustban, amelyen a gasztronómiai kalandok mellett a kézműves hagyományok és zenei előadások is meghatározó szerepet játszanak.

A kínálatot a számos további településen tartott ínyencfesztivál teszi teljessé, amelyeken a liba mellett a regionalitás, a helyi specialitások, borok és termelők állnak a középpontban. Íme, egy kis ízelítő az izgalmas programkínálatból.

A nagy „Gans Burgenland” ínyencfesztivál Rustban

2016. október 14-től 16-ig az egész település az ínyencek és helyi gazdák, termelők találkozóhelyévé alakul át. Az eseményen megtalálható Burgenland kulináris kínálatának teljes spektruma. A középpontban a gasztronómia mellett a kultúra és a hagyományőrzés áll, emellett nagyszerű színpadi programok és egy tematikus túraösvény, Burgenland 1. Bortúraútvonala is várja az érdeklődőket Oggauban. Aki teheti, látogasson el az ínyencfesztiválra!

 

Gans Burgenland 03 - EMG-Burgenland Tourismus
Gans Burgenland, (c) EMG-Burgenland Tourismus


Gans Oggau – bor és gasztronómiai a természetben

2016. október 15-én és 16-án 11:00-től 19:00 óráig az Oggau és Rust között vezető kerékpárút mentén. 30 percenként indul egy transzferjárat a „Gans Burgenland” ínyencfesztiválra Rustba.

„Schmatz in Tatz” - Bad Tatzmannsdorf

2016. október 1-én és 2-án egy különleges piacon válogatott termelők specialitásait kóstolhatják és vásárolhatják meg az érdeklődők. A rendezvény fénypontja: egy ínyencmenü a régió válogatott boraival.

 

schmatz-in-tatz-genussfest--tvb-bad-tatzmannsdorf
Schmatz in Tatz Ínyencfesztivál, (c) TVB Bad Tatzmannsdorf


VILA VITA Pannonia Pamhagenben

2016. október 9 -én az új csárdában egy minden érzéket megszólító ínyencfesztivált tartanak libából készült finomságokkal, zenei aláfestéssel, helyi termelők termékbemutatóival és kulisszaként a Tózug csodás természeti adottságaival.


Markt St. Martin - Márton-napi piac

A hagyományőrző Márton-napi piac 
2016. november 11-én, valamint a Márton-napi gálavacsora – amely karitatív célokat szolgált – csak két kiemelkedő esemény a számtalan közül, amelyet a hangulatos közép-burgenlandi település ebben az időszakban kínál. 

 


St. Martin an der Raab - Szent Márton ünnepe

St. Martin an der Raab települése 2016.11.11-én nagyszabású Márton-napi ünnepséggel emlékezik Tours-i Szent Márton születésének 1700 évfordulójára. A rendezvény mottója: „Barátságot, művészetet és kulináris élményeket megosztani a legjobb”.





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play