Nézegessen otthon titkos vatikáni iratokat!

2014. március 19.

print MTI

Nézegessen otthon titkos vatikáni iratokat!

A Vatikáni Könyvtár újabb háromezer értékes kézirata, a katolikus egyház legjelentősebb történelmi dokumentumainak egy része kerül fel internetre a bibliotéka és a japán NTT DATA közti megállapodás eredményeként.





A távol-keleti informatikai-technológiai cég öt speciális szkennert szerel fel a Vatikáni Könyvtár kézirattárában. A számítógépes másolókkal négy évig tart majd a másfél millió oldalt kitevő kéziratok digitalizálása.

Így a már korábban digitalizált kéziratokkal 2018-ig összesen 15 ezerre emelkedik a komputeren a világ bármely részéről konzultálható, a II. századtól a XX. századig terjedő vatikáni dokumentumok száma.

A most aláírt megállapodás csak a kezdetét jelenti egy nagyobb szabású együttműködésnek, melynek eredményként megőrizhető és online kutatható lesz a Vatikáni Könyvtárnak mind a 82 ezer olyan kézirata, amely az emberiség történelmi örökségének tekinthető, s ami mintegy 41 millió oldalt jelent - jelentette be Cesare Pasini, a Vatikáni Könyvtár prefektusa a megállapodás csütörtöki aláírásakor.

A világ egyik leghíresebb könyvtárának vezetője Ivamoto Tosióval, az NTT DATA elnökével tartott közös sajtótájékoztatót. Elmondták, hogy a háromezer kézirat digitalizálása 18 millió euróba (mintegy öt és fél milliárd forintba) kerül.

A digitalizálás finanszírozását bárki támogathatja online felajánlással. A szponzorok neve felkerül az általuk fizetett digitális kódexoldalak mellé.

A japán céggel való együttműködés első szakaszának eredményeként a Vatikáni Könyvtár újabb páratlan értékű kéziratai kerülnek fel internetre, köztük az 5. századi úgynevezett Vergilius-kódex, amelyet a festő Raffaello is olvasott, és 1600-ban került a vatikáni kézirattárba, továbbá egy 16. századi kódex, amelyben az Iliász eposza görögül és latinul is olvasható. Digitalizálnak egy ugyanerre a korra datált azték kéziratot, héber és arab nyelvű kódexeket; azt a kódexet is, mely Firenze egykori ura, Lorenzo il Magnifico tulajdona volt, és amelyben Dante Alighieri Isteni Színjátékához Sandro Botticelli festett illusztrációkat.

Jean-Louis Brugues érsek, vatikáni levéltáros-könyvtáros elmondta, a kódexek digitális hozzáférhetőségének elindítása Ferenc pápa sokszor ismételt mondatát tükrözi, azt, hogy az egyház kimozdul önmagából és elmegy a világ és a társadalom peremére. Ugyanezt teszi kulturális téren a Vatikáni Könyvtár is azzal, hogy megnyitja kapuit és az eddig csak a Rómába eljutó tudósok által konzultálható kincseit az egész világ rendelkezésére bocsátja - mondta az érsek.

A digitalizált kéziratok itt érhetők el.

A 15. század közepén alapított Vatikáni Könyvtár a világ egyik legjelentősebb kutatókönyvtára 180 ezer kézirattal, 16 millió könyvvel és 150 ezer nyomtatvánnyal, rajzzal, metszettel. 


Kapcsolódó hírek





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play