Tudományos Múzeum nyílt Trentóban

2012. augusztus 23.

print MTI/Hetedhétország.hu

Tudományos Múzeum nyílt Trentóban

A látogatók előtt július 7-én nyitotta meg kapuit az észak-olasz város Tudományos Múzeuma, a Muse.





Árában és méreteiben is túlzottnak találta az olasz sajtó a sztárépítész Renzo Piano által tervezett múzeumépületet, amelyet az észak-itáliai Trentóban avattak fel.

"Felesleges jegyet venni, a múzeum épülete még teljesen üres, jövő nyárra rendezik be" - írta az olasz sajtó, amely szerint Renzo Piano újabb "fáraói" alkotása túllőtt a célon, arányai és költségei tekintetében is.

A Michelin cég volt gyárterületén emelt, 130 méter hosszú tudományos múzeum több mint húszezer négyzetmétert fed le öt szinten, ezek közül kettő a földszint alá került. A múzeumot négy évig építették, és 70 millió euróba került. Berendezéséhez további négymillió szükséges, az üzemeltetéséhez pedig évi hatmillió.

Piano a maga részéről azt hangoztatta, hogy az alpesi Trento természetes elemeit, a fát és az (üvegfalakon áttörő) fényt használta fel a múzeum megalkotásához. Marco Andreatta, az épületet felavató trentói polgármester szerint a Muse legalább annyira híressé teszi a várost, mint az 1545-ben ott rendezett tridenti zsinat.

Kritikák kísérték a brit sajtóban az olasz építész Londonban tervezett Shard London Bridge felhőkarcolóját is, amely Nagy-Britannia legmagasabb épülete. A 310 méter magas, kúp alakú toronyházat július 5-én avatják fel.

"Az építészet feladata, hogy megosszon. Ha mindannyian egyetértenénk, azt hinném, rosszul csináltam valamit" - jegyezte meg Piano.

A jelenleg is készülő kiállítás 6 emeleten helyezkedik el, 5000 m2-n. Ebből 2.700 m2 az állandó kiállításnak van fenntartva, 780 m2 az időszaki kiállításoknak, 700 m2 a trópusi üvegháznak és 100 m2 a játszósaroknak a kisgyerekeknek, ezenkívül 680 m2 a különféle kulturális esményeknek.

A felső szinttől kezdve, ahol magas hegycsúcsok és gleccserek kerültek bemutatásra, a lefelé haladva a tengerszint alá a látogató megtapasztalhatja a különbséget a különböző élőhelyek közt.

A jövő nyárra elkészülő kiállításon szó lesz dinókról, a Dolomitokról és a megújuló energiaforrásokról is.

 




Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play