Hallhatatlan kiállítás Bécsben

2018. augusztus 1.

print Eurocomm-PR

Hallhatatlan kiállítás Bécsben

HANDS UP címmel a siketek és nagyothallók világát bemutató kiállítás nyílt az osztrák fővárosban. A füldugóval és fejhallgatóval felszerelt látogatók megtapasztalhatják, hogyan lehet hallás nélkül is boldogulni a mindennapokban és megtudhatják, mi mindent adtak híres siketek a világnak.





Az osztrák főváros 1. kerületében, a Schottenstift alagsorában nyílt meg Ausztria első olyan állandó kiállítása, amely a siketek és nagyothallók világába kalauzolja el az érdeklődőket.

A HANDS UP ötletét csaknem tíz évig dédelgette az érintettek képzésével és tanácsadással foglalkozó Equalizent, míg végül a Bécsi Gazdasági Ügynökség és az osztrák gazdasági minisztérium támogatásával idén megvalósulhatott az álmuk.

A kiállítás célja, hogy megismertesse a hallókat a siketek világával és rámutasson: egy kis fantáziával és jó szándékkal milyen könnyű a kommunikáció még úgy is, hogy nem ismerjük a jelnyelvet. Az érdeklődők ezen kívül azt is megtudhatják, miként boldogulnak a siketek a mindennapokban: hogyan szól nekik a vekker és honnan tudják, ha csenget a postás? Az interaktív tárlat egyik csúcspontja, amikor a látogatók a saját testükön tapasztalják meg, miként érzékelik a siketek a zenét, és maguk is dalra fakadnak jelnyelven.

Mivel a siketek nem fogyatékossággal élőkként tekintenek magukra, hanem egy külön nyelvi és kulturális közösség tagjaiként, a kiállításon külön részt szenteltek a híres siketeknek, valamint a siketek kultúrájának és történetének.

A HANDS UP külföldi látogatók számára is teljes élményt nyújt, mivel vizuális elemekre és gesztikulációra épít, a videókhoz pedig német vagy angol feliratozás is választható. A kiállítás látogatásához a jelnyelv ismerete természetesen nem szükséges.

HANDS UP

Schottenstift, Freyung 6 – 1. Hof UG

1010 Bécs





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play