Borünnep Lutzmannsburgban

2013. július 30.

print

Borünnep Lutzmannsburgban

A locsmándi/Lutzmannsburgi Borünnep több évtizedes múltra tekinthet vissza, mely az idén első ízben nemzetközivé növi ki magát. Magyar, szlovák, szlovén és német borászok is bemutatkoznak a pénteken kezdődő rendezvényen.





A locsmándi/Lutzmannsburgi Borünnep több évtizedes múltra tekinthet vissza, mely az idén első ízben nemzetközivé növi ki magát. Magyar, szlovák, szlovén és német borászok is bemutatkoznak a pénteken kezdődő rendezvényen.

Augusztus 2. és 5. között első ízben hívnak Nemzetközi Borünnepre a locsmándi borászcsaládok a falu hangulatos parkjába.

A locsmándi borászok mellett vendég Kékfrankos pincészetek, négy szomszédos országból vendégeskednek Locsmándon és mutatják be hazájuk Kékfrankos és más jellegzetes borait. Többek között részt vesz a soproni Taschner Kurt Pincészete is.

A Nemzetközi Borünnep látogatóit ezentúl egy igényes, borokhoz kapcsolódó gasztronómiai keretprogram is várja, regionális termékek piacával, borkóstoló-workshoppal és mindez természetesen nemzetközi Kékfrankos-súlyponttal!

2013. augusztus 4.-én, vasárnap először kerül megrendezésre az Ízek vására a hagyományos Borünnepen belül. Locsmándi, környékbeli illetve a szomszédos országokból érkező őstermelők mutatják be termékeiket (élelmiszerek és kézműves termékek), többek között szörpöket, kolbász- és húsféléket, sajtokat, kenyeret, pálinkákat, friss és befőtt gyümölcsöket, zöldségeket, stb.

A kommentált bor- és íz-workshopok során a termelők személyesen tájékoztatják az érdeklődő ínyenceket a termékek eredetéről, előállításáról. Lehetőség nyílik megismerkedni az egyes családi vállalkozások filozófiájával, mi is áll a boraik, élelmiszereik mögött, bele lehet kóstolni a regionális sokszínűségbe.




Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play