Esemény

Teljesült Christo álma: becsomagolták a Diadalívet Párizsban

Christo tervei alapján elkészült a tervei alapján a párizsi Diadalív becsomagolása hétfőn.

Ennél szebb Szantorini már nem lehet: látványos húsvéti lángok borították be a szigetet

Szantorini lakosai a hagyományos húsvéti körmenetet számtalan apró lángocskát követve járják végig. Ez a romantikus látvány felejthetetlenné emlék a szerencsés látogató számára.

Egy óriás lila pulóverrel ünnepli a böjtöt a bécsi Stephansdom

A böjti lepel lényege, hogy a gyülekezet szeme elől eltakarja a díszes oltárt, így a hívők csak hallgatják a misét, figyelmüket pedig nem vonja el semmi.  A ruhadarab a pandémia miatt azonban más értelmezést is nyerhet.

Falka Napok Aggteleken: Fesztivál az ember és a nagyragadozók kapcsolatáról

Először rendeznek természetismereti fesztivált augusztus elején Aggteleken: a Falka Napok fókuszában a nagyragadozók és emberek együttélése áll.

Idén nézők nélkül égett a húsvéti tűzszekér Firenzében - VIDEÓ

Firenzében idén sem maradhatott el húsvét vasárnap a hagyományos Scoppio del Carro.

Rémisztő alakok járkálnak az Alpokban

Sazburg tartomány egész területén háromkirályoknak öltözött gyerekek járnak énekelve házról házra január 6-a környékén. A prémálarcos vagy fából faragott maszkot viselő, bundakabátos vagy zubbonyos rémisztő perchtek pedig a telet kergetik.

Fények és színek varázslatos parkja nyílt Innsbruckban

A karácsony varázsa a Lumagica-val érkezik meg Innsbruckba.

Mikulás helyett Luca

Santa Lucia (Szent Luca) tisztelete Olaszországból terjedt el. A középkorban Lucia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Ma a gyerekeknek ajándékot hoz. Ünnepnapja december 13.

Idén tapsot küldhetnek az újévi koncert hallgatói

A Bécsi Filharmonikusok újévi koncertje a a koronavírus-járvány ellenére idén is megrendezésre kerül – közönség nélkül, akik azonban élő tapsot küldhetnek a Zeneegylet Aranytermébe a világ minden részéről.

Különleges betlehem áll a Vatikán karácsonyfája mellett

Idén Vatikán karácsonyfája a szlovéniai Kocevje ajándéka. A betlehem,  amelyet ötvenhat nagy méretű kerámia szobor alkotja, a középolasz Abruzzo tartományból érkezett.

A járvány ellenére ragyognak az ország karácsonyfái - KÉPEK

A koronavírus-járvány miatt ugyan elmaradnak az adventi vásárok, de Magyarország városai díszkivilágítással és gyönyörúén feldíszített karácsonyfákkal megpróbálnak a rosssz hangulaton segíteni.

A vírus miatt Bécs egész nyáron egy óriási fesztivál

Július 1. és szeptember 20. között, nyolcvan napon keresztül mind a huszonhárom bécsi kerületben pop-up rendezvényeket szerveznek. 

Karnevál idején kitör a narancsháború

A Torinó közeli, huszonnégyezer lakosú Ivreában a minden évben megrendezett narancsháború (Battaglia delle arance) az egyik legismertebb olaszországi karneváli eseménynek számít.

Hang- és fényjáték lesz idén a hagyományos brüsszeli virágszőnyeg helyett

A koronavírus-járvány miatt idén hang- és fényjáték helyettesíti a hagyományos virágszőnyeget Brüsszel főterén, a Grand Place-on. A műsort a nagyobb közösségi internetes portálokon élőben közvetítik.

Lángolnak a hegyek

A nyári napforduló tiszteletére hatalmas tüzeket gyújtanak az Alpok hegycsúcsain és a magaslatokon.

Játék, szerelem, bolondság Velencében

A Canal Grande csatornáján rendezett hajós felvonulással vette kezdetét az idei velencei karnevál, amely Játék, szerelem, bolondság címmel több százezer látogatót vár február 25-ig.

Farsangkor ismét felvonulnak a szlovén kurentek

Farsangkor ismét felvonulnak a szlovén kurentek a Dráva-menti települések utcáin: a kurentovanje (kurentelés) ugyanis az egyik legnépszerűbb farsangi fesztivál Szlovéniában, ami évente százezer látogatót vonz.

„Alles Walzer!” Szilveszter

„Alles Walzer!” - az újév alkalmából egész Ausztria a vidám ünneplés és tánc színtere. A szilveszter éjszaka kötelező tánca Ausztria szerte az éjféli Kék Duna Keringő. Rengeteg program közül választhat, aki úgy dönt, hogy az óévet Bécsben búcsúztatja: több színpadon rendeznek különleges műsorokat, a Rathausplatzon rekordkísérletre készülnek, a Zene Házába pedig ingyenes lesz a belépés.

Látványosan kezdődik Fiumében február 1-jén az Európa Kulturális Fővárosa program

Február 1-jén 500 művész részvételével, 70 produkcióval 30 helyszínen nyitják meg a horvátországi Fiumében (Rijeka) az Európa Kulturális Fővárosa programot.

Idén a velencei karnevál még ingyenes

Az idei karnevál lesz az utolsó, amikor az egy napra érkező turisták ingyen juthatnak be a városközpontba.

Idén is megépítették rekorder vörsi betlehemet

A vörsi Szent Márton-templomban idén 71. alkalommal építették meg Közép-Európa legnagyobb templombelsőben épített betlehemét.

Idén is lucfenyő Vatikán karácsonyfája

Felkapcsolták a vatikáni Szent Péter téri karácsonyfa fényeit és felavatták a betlehemet is.

Adventi készülődés a burgenlandi Esterházy-birtokokon

A magyar határhoz közeli, burgenlandi Esteházy-birtokok feljthetetlen előkarácsonyi hangulatot varázsolnak. Karácsonyi vásárok válogatott kézműves portékákkal, kulináris finomságok, adventi koncertek gondoskodnak az ünnepi hangulatról.

Különlegességek a 20 éves Mariazelli Adventen

A Mariazell-i advent 20. évfordulójára a város még ünnepibb díszbe öltözött. A levegőt mézeskalács illat járja át, amihez meghitt hangulat, a bazilika csodálatos látványa és a világon egyedülálló adventi naptár társul. 

Megnyílt a pozsonyi karácsonyi vásár

A pozsonyiak közös karácsonyfáján elhelyezett díszkivilágítás bekapcsolásával megnyílt péntek kora este a pozsonyi karácsonyi vásár.

Erre számíthat a az idei karácsonyi vásárokon Bécsben

A hagyományos helyszínek mellett falusi karácsonnyal, jurtával és vegán karácsonyi vásárral is készül az adventi időszakra az osztrák főváros. A messze földön híres Christkindlmarkt karácsonyfáján november 16-án ragyognak fel az ünnepi fények.

Nemzeti ünnep Ausztriában

Október 26. Ausztriában a függetlenség és az új alkotmány napja. Ezen a napon a legtöbb múzeumba ingyenes vagy kedvezményes a belépés.

Advent Hallstattban

Az adventi időszak Hallstattban egy igazán különleges élmény. A karácsonyi vásárban idén ismét felállítják a híres életnagyságú jászolt a főtéren.

Nemsokára nyit Bécs leghíresebb karácsonyi vására

A leghíresebb és legnagyobb múltú, 600 évre visszanyúló hagyományokkal rendelkező karácsonyi rendezvény, a bécsi karácsonyi vásár csodálatos karácsonyi álomvilágot kínál gyermekek és felnőttek számára egyaránt.

Varázslatos stájer advent

Advent idején a stájer városok téli meseországgá változnak. A karácsonyi vásárokon házi készítésű, hagyományos falusi finomságokat és helybeli kézműves darabokat lehet vásárolni, miközben kórusok, fúvós zenekarok varázslatos légkört teremtenek.

Oktoberfest Bécsben

A dirndli és a bőrnadrág játsza a főszerepet szeptember végétől az osztrák fővárosban, ahol szeptember 26. és október 13. között rendezik meg a Wiener Wiesn-t. 

Rupertikirtag: hatalmas vursli Salzburgban

Idén, szeptember 20-24. között 40. alkalommal rendezik meg Salzburg belvárosában a hagyományos Szent Rupert-napi búcsút vurslival, sörrel, kolbásszal, tradicionális termékek piacával, népi muzsikával és tánccal.

Elektromos járművek parádéja Bécsben

A világ leghosszabb, elektromos járművekből álló konvojával szeretne bevonulni a Guiness Rekordok Könyvébe a bécsi E-Mobilitási Parádé. 2019. szeptember 7-én több mint nyolcszáz elektromos meghajtású jármű köröz majd a Ringen.

A Szemétfesztivál Bécsben igazi családi program

Újrahasznosított körhinta, teherautó-szimulátor és az Apollo kapszula pontos mása várja az érdeklődőket a bécsi Szemétfesztiválon, a Mistfesten. 

Imádják Bécsben a puhatestű ínyencségeket

Reneszánszát éli a csiga az osztrák fővárosban, amelynek már saját fesztiválja is van. A 2019. szeptember 29-ig tartó rendezvény során a legkülönbözőbb módokon elkészítve kóstolhatják meg az érdeklődők a puhatestű ínyencséget.

26 ezer gombóc illata lengi be a tiroli kisfalut

Szeptember 21-én rendezik meg a tiroli Gombócfesztivált a világ leghosszabb (595 m) gombócokkal teli asztalával.

Sárgabarack fesztivál Wachauban

Július közepén, az aratás derekán Spitz kisvárosa a Marille-t ünnepli. Idén a spitzi sárgabarackvásár, avagy hivatalos nevén a Wachauer Marillenkirtag július 19-21. között kerül megrendezésre.

A bécsi Duna-sziget Fesztivál idén a nőkre épít

Európa legnagyobb ingyenes szabadtéri fesztiváljára 1500 előadóval, 13 színpaddal és 600 órányi programmal várják az érdeklődőket. A fesztivál programjában nagyobb szerepet kap a női nem.

Európa legnagyobb virágkiállítása Tullnban

A legfontosabb esemény a kertészek naptárában 2019-ben. 2019. augusztus 29-tól szeptember 2-ig tart a Tullni Nemzetközi Kertészeti Kiállítás Ausztriában, amelynek részeként megtekinthető Európa legnagyobb virágkiállítása.

Egy éjszaka a bécsi filharmonikusokkal

2019. június 20-án a Schönbrunni kastélypark párját ritkító szabadtéri koncertteremmé alakul át, ekkor tartják a Bécsi Filharmonikusok hagyományos nyáréjszakai koncertjüket.

Egész nyáron programkavalkád a megújuló Pozsonyban

Pozsony a nyári turistaszezonra megszépül, a műemlék épületek visszanyerik eredeti arculatukat, a közterek élhetőbbek lesznek és a bőséges programkínálatból mindenki kedvére válogathat.

Randevú élő könyvekkel Bécsben

Az osztrák főváros tavaszi fesztiválja, a Wiener Festwochen keretében élő könyvekkel beszélgethetnek azok, akik kicsit más irodalmi élményre vágynak, mint az olvasás.

A legkülönlegesebb osztrák finomságokat kóstolhatja meg Bécsben

Három napon át az osztrák tartományok legfinomabb specialitásaiban tobzódhat, aki 2019. május 10-12. között ellátogat Bécsbe, a Genuss-Festivalra.

Milka Csokoládé Ünnep Bludenzben

A bludenzi csoki fesztivál Európa legnagyobb családi eseménye. Csokiimádóknak kihagyhatatlan program!

Impozáns látvány a szürkemarhahajtás a Hortobágyon

A gazdag állattartó tradíciókkal rendelkező Hortobágyon kiemelkedően fontos a Szent György-napi kihajtási ünnep, ahol a pásztorokkal és állatokkal is megismerkedhetnek az érdeklődők.

arrow_upward