Egy kiállítás csak felnőtteknek Bécsben

Egy teljesen más oldaláról mutatja meg a császárvárost a SZEX BÉCSBEN. VÁGY. KONTROLL. ENGEDETLENSÉG című kiállítás, amely kísérőprogramjaival együtt Bécs egyik legizgalmasabb kulturális projektjének ígérkezik az év hátralévő részében. Végigkövethetjük, hogyan jutottak el a bécsiek egykor és ma az első, kacér pillantástól az aktus utáni cigarettáig – és hogy sok minden változott, csak éppen a lényeg nem.

Az urbanizáció hatása a szexualitás különböző formáira és azok megítélésére remekül megfigyelhető az osztrák főváros példáján keresztül. Abban a városban, ahol több korszakalkotó tudós mellett Siegmund Freud is kidolgozta szexualitásról alkotott, úttörő nézeteit. A Wien Museum legújabb kiállításának nem titkolt célja, hogy 550 látványos tárgy és műalkotás segítségével a szexuális avantgárd egyik központjaként mutassa be Bécset.

A „Szex Bécsben. Vágy. Kontroll. Engedetlenség” című kiállítás első szakasza az aktushoz vezető ismerkedés történetét és változatos formáit tárja fel. Mivel a másik nem tagjának közvetlen megszólítása évszázadokig tabunak számított, eleinte szükség volt egy harmadik félre, egy közvetítőre. A családtagok, a házasságszerzők, később a feladott hirdetések, a 60-as években a bécsi szórakozóhelyek asztali telefonjai, manapság pedig már az erre kifejlesztett applikációk segítik a partnerek egymásra találását. Ha megvolt a bemutatás, létrejöhetett a társadalmilag is jóváhagyott fizikai kontaktus, a tánc. A táncos mulatságokon való helyes viselkedésnek nem véletlen voltak szigorú szabályai – előbb a szorosan táncolt keringőt, később a boogiet vagy a rock’n’rollt is szexuálisan túlfűtöttnek bélyegezték. A szexuális szimbolika olyan erős volt, hogy fehéret csak a táncban szüzek, az elsőbálozók viselhettek – a második báltól kezdve a fiatal lányok már csak világoskék vagy rózsaszín ruhában jelenhettek meg.

A szexualitás különböző formáinak egyházi, állami és tudományos megítélését mutatja meg a 2016. szeptember 15-től a jövő év elejéig látható kiállítás következő szakasza. A nemi érintkezés sokáig csak férj és feleség között volt megengedett, és még házasságon belül is szigorúan és részletesen szabályozta az egyház. A házasságon kívüli szex vagy az önkielégítés abnormálisnak számított - utóbbit, mint a szaporodáshoz szükséges sperma „eltékozlását” az 1768-ban életbe lépett „Constitutio Criminalis Theresiana” kifejezetten büntette a Habsburg birodalomban. A felvilágosodás korában nemcsak a homoszexuális aktust tartották megvetendőnek, hanem az azt elkövető személyt is a társadalomra károsnak, ezért halálbüntetés járt érte. A 19. században pedig betegségnek minősítették, amelyet gyógyítani kell - ezt pályája kezdetén még maga Freud is így gondolta. A 20. század emancipációs törekvései, majd az 1990-es években elterjedt queerelmélet aztán véglegesen kétségbe vonta, hogy „természetesnek” vagy éppen „abnormálisnak” nevezhető-e bármilyen szexuális viselkedés.

A prostitúció történetének külön fejezetet szentel a kiállítás. Mivel Mária Terézia eredménytelenül próbálta betiltani a megvásárolható szexet, a 19. században jogászok, orvosok, politikusok és a hatóságok a szabályozás és a fokozott ellenőrzés mellett döntöttek. Manapság a prostituáltak azért küzdenek, hogy szakmájukat más fizető munkákkal egyenértékűnek ismerjék el.

A téma egyik legérdekesebb feldolgozása a bécsi „szexhelyeket” bemutató tárlat. A szeparék, éjszakai klubok, garniszállók, bordélyok világából az olyan félnyilvános vagy nyilvános helyeken át, mint a parkok, fürdők vagy szaunák, egészen a speciális csoportok titkos találkozóhelyeiig vezet. A város szexuális topográfiája állandóan változik. Míg száz évvel ezelőtt a képeslapokon a Prátert, a belvárosi Grabent, a városháza parkját vagy a ma már elegáns Kärntnerstrassét ajánlották az erotikus kalandra vágyóknak, addig mostanra a prostituáltak a hatósági szabályozásnak köszönhetően kiszorultak a peremkerületekbe.

A kiállítás témájából adódóan nem lehet visszafogott, a pedofília és a nemi erőszak történetével is foglalkozik. Így derül ki, hogy 1900 körül a kiskorú „gyermeklányok”, a „züllött kis teremtések” számítottak az ideálnak Bécsben, és hogy a házasságon belüli nemi erőszakot csak 1989 óta bünteti a törvény Ausztriában.

... a nőknek évszázadokig két dolog járt a fejében: a megbánás és az utólagos védekezés, bár sokat egyik sem ért. Szó esik még a nemi betegségekről, például az 1928-ig gyógyíthatatlan szifiliszről és az 1980-as években a szexualitáshoz való viszonyt radikálisan átformáló HIV-vírusról.

A kiállítás kapcsán egy 450 oldalas kiadványban összesen 50 cikket és tudományos értekezést böngészhetnek végig a téma iránt érdeklődők. Aki könnyedebb formában szeretne további szaftos részletekkel gazdagodni, részt vehet a kísérő filmvetítéseken vagy a „Josefine Mutzenbacher – A vágy útjain a régi Bécsben” című tematikus sétán, amely Felix Salten erotikus hősnőjének, egy 18. századi kurtizánnak az emlékein keresztül mutatja be a korabeli prostituáltak tragikomikus mindennapjait. Innen azt is megtudhatjuk, hogy az úgynevezett „porcelánfuvar”, amikor a fiákerbe beszálló prostituált és kuncsaftja óvatos és lassú tempójú kocsizást kérnek ahelyett, hogy szobára mennének, még a mai, taxis világban sem ismeretlen fogalom Bécsben.

A kiállítás 2016. szeptember 15-től látogatható 2017. január 22-ig. 18 éven felülieknek!

Eurocomm-PR