Különleges bútorkiállítás nyílt a Versailles-ban

2014. november 7.

Különleges bútorkiállítás nyílt a Versailles-ban

A 18. század, a formatervezés kezdetei címmel látható különleges bútorkiállítás a versailles-i kastélyban. A mintegy száz kiállított mestermű az 1650 és 1789 közötti időszakban, XIV. és XVI. Lajos uralkodása között készült.

A 18. század, a formatervezés kezdetei címmel látható különleges bútorkiállítás a versailles-i kastélyban. A mintegy száz kiállított mestermű az 1650 és 1789 közötti időszakban, XIV. és XVI. Lajos uralkodása között készült.

 


A bútorkészítés szempontjából a 18. század azért fontos időszak, mert ekkor készítettek először olyan darabokat, ahol a funkcionalitásra és a kényelemre a megrendelők igényei szerint figyeltek. A luxusnak és a díszítésnek kihangsúlyozott szerep jutott, és ekkor már tervezők működtek együtt a mesteremberekkel a bútorok kivitelezésében, a formák, a technikák, a díszítések és az alapanyagok kiválasztásában. A műkereskedők ekkorra már valódi szakembereknek számítottak, és kezdtek megjelenni az első dekoratőrök is. A szakemberek szerint valóságos ízlésforradalom figyelhető meg a 18. században a bútorkészítésben, amely egy modernitásra és ugyanakkor kényelemre és jólétre vágyó társadalom képét tükrözi vissza.

 




A bútorkészítés koncepciójának ezt a fejlődését mutatja be a különleges kiállítás, amelyen a korszak legjelentősebb mestermunkái láthatók, olyan nagy bútorkészítők műhelyéből, mint például André-Charles Boulle.

 




A kiállított íróasztalok, szekreterek, komódok, kisasztalok, kanapék, fotelek, összecsukható székek a versailles-i kastély, a Louvre, a párizsi Iparművészeti Múzeum, a fontainebleau-i kastély kollekcióiból, valamint olyan magángyűjteményekből érkeztek, amelyeknek darabjait most először láthatja a nagyközönség.

 




A különlegességeket egyébként művészeti tárgyakként mutatja be a tárlat, nagyítóval és digitális képek segítségével nyújt hozzá magyarázatokat. Az újfajta bemutatási móddal a kiállítás kurátorai arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy a sokáig kizárólag régiségnek és a mai életmódhoz alkalmatlannak tekintett bútoroknak egy kortárs lakásban is lehet funkcionális helye.

 


A kiállítás február 22-ig tekinthető meg Versailles-ban.

MTI