Veszélyes városnak tartják Milánót

2013. február 6.

print MTI

Veszélyes városnak tartják Milánót

Milánó polgármestere vasárnap tiltakozását fejezte ki az Egyesült Államok konzulátusának, amiért az az északolasz város veszélyeiről adott ki figyelmeztetést az amerikaiak számára.





Magyarázatot követelt Giuliano Pisapia, Milánó polgármestere azt követően, hogy kiderült, a városban élő amerikai állampolgárok e-mailben figyelmeztetést kaptak a közbiztonsági helyzet romlásáról.

Az Egyesült Államok milánói konzulátusától küldött üzenetet az olasz sajtó is közölte.

A képviselet arra kérte az amerikai állampolgárokat, hogy kiemelten figyeljenek személyes biztonságukra és vagyontárgyaikra. A konzulátus arra emlékeztetett, hogy tavaly az első négy hónapban majdnem felével emelkedett a város utcáin megtámadott nők száma 2011-hez képest.

A milánói idegenrendészet válaszában hangsúlyozta, hogy a Milánóban elkövetett bűncselekmények száma tavaly 8 százalékkal csökkent. A hatóságok ugyanakkor elismerték, hogy nőtt az utcai mikrobűnözés.

A figyelem nem árt, de felesleges pánikolni - mondta Luigi Savina, a milánói rendőrség parancsnoka.

Az olasz sajtó azonnal összehasonlította Milánónak és megyéjének közbiztonságát a négyszer akkora népességű New Yorkéval: 2012-ben Milánóban 100 ezer lakosra 0,97 gyilkosság jutott, az amerikai metropoliszban 5,1. "Milánó azért nem élhetetlen" - kommentálta a vitát Corriere della Sera című napilap.

Tavaly novemberben a brit The Times vette górcső alá Róma közbiztonságát azt állítva, hogy az olasz főváros Európa legveszélyesebb városává vált.





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play