Megújult az Augarten Porcelánmanufaktúra

2011. június 23.

print MTI

Megújult az Augarten Porcelánmanufaktúra

Új múzeummal büszkélkedhet Európa második legrégebbi porcelánmanufaktúrája, a bécsi Augarten Porcelán.





Az új kiállítóhelyet ugyanabban az épületben alakították ki, ahol a műhelyek is működnek: a Bécsi Fiúkórus épületének szomszédságában álló Augarten kastélyban. A kastélyt előzőleg másfél éves munkával felújították, és a múzeum mellett ajándékboltot és egy éttermet is létrehoztak benne. Az 1718-ban alapított Augarten Porcelán termékeit ma is kézzel készítik.

A nagy múltú vállalkozás története nem mentes a fordulatoktól és a viszontagságoktól. 1744-ben, Mária Terézia idején anyagi nehézségek miatt államosították, majd 1864-ben, az iparosodás hatására az akkori osztrák császár, Ferenc József bezáratta. 1923-ban nyitott újra mai helyén. A kor bécsi iparművészetének olyan kiemelkedő alkotói dolgoztak a manufaktúrának, mint Josef Hoffmann és a híres Wiener Werkstätte alkotóműhely más tagjai.

2003-ban az akkori tulajdonosok erőfeszítései ellenére csődbe jutott a cég, és egy befektetési alap vásárolta fel. A manufaktúra 2008 óta az alap tulajdonosának, Erhard Grossnignak a kizárólagos tulajdonában van. A manufaktúra a jövőben a kortárs tervezők és design felé is nyitni akar, a hagyományok megőrzése mellett.





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play