Sorra maradnak el Európa legnagyobb könyvvásárai

Sorra maradnak el Európa legnagyobb könyvvásárai

A koronavírus-járvány miatt elmaradmak Európa legnagyobb könyves eseményei.

LONDON

A koronavírus-járvány miatt elmarad a Londoni Könyvvásár, Nagy-Britannia legnagyobb könyves eseménye - jelentette be a szervező Reed Exhibitions.

"Vonakodva, de úgy döntöttünk, hogy nem rendezzük meg az idei vásárt" - idézte a közleményt a BBC News honlapja.

A döntést az után hozták meg a szervezők, hogy egy sor kiadó és ügynökség jelezte, nem vesz részt a programsorozaton. A Hachette, a HarperCollins, a Simon & Schuster és az Amazon is lemondta részvételét.

A Reed Exhibitions szerint sok résztvevőt az utazásra vonatkozó szigorítások akadályoztak.

A cég közölte: a könyvvásár 2021-ben "jobb lesz, mint valaha".

A Londoni Könyvvásárt március 10. és 12. között tartották volna meg az Olympia kiállítási központban.

PÁRIZS

Franciaországban a járványt okozó COVID-19 koronavírus miatt lemondtak minden olyan zárt térben tartandó rendezvényt, amelyeken várhatóan 5000 embernél több venne részt, így elmaradt a párizsi félmaraton, amelyre mintegy 40 ezer embert vártak, és bezárta kapuit a párizsi mezőgazdasági vásár is.

Elmarad idén párizsi nemzetközi könyvvásár is, a Salon du Livre, amelyet március 20. és 23. között rendeztek volna meg, a dél-franciaországi Cannes-ban jövő hétre tervezett ingatlanbefektetési vásárt, a MIPIM-et pedig júniusra halasztják.

LIPCSE

A koronavírus-járvány miatt elmarad a Lipcsei Könyvvásár, a német nyelvterület legnagyobb irodalmi közönségfesztiválja is.

A városvezetés és a vásárt szervező cég közös döntésének indoklásában kiemelték, hogy a szövetségi kormány nyomatékos ajánlása szerint tömegrendezvényeknél valamennyi résztvevőt írásban nyilatkoztatni kell arról, hogy nem a járvány valamely gócpontjából származik és nem került kapcsolatba ilyen személlyel. Gondoskodni kell arról is, hogy az esetleges fertőzéseknél követhető legyen, hogy a fertőzött a vírus lappangási idejének kezdete óta kivel került közelebbi kapcsolatba. Ezeket a feltételeket pedig nem lehet teljesíteni egy olyan vásáron, amelyen mintegy 2500 kiállító és várhatóan 280 ezer látogató vesz részt.

"Nekünk a lipcseiek és a város egészsége az első" - húzta alá Burkhard Jung, a szászországi város főpolgármestere az önkormányzat közleménye szerint.

A vásár március 12-től 15-ig tartott volna. Lemondták fő kísérőrendezvényeit, a Lepizig liest (Lipcse olvas) című programsorozatot, amelyre városszerte több száz helyszínen szerveztek felolvasásokat, és Manga-Comic-Convention (MCC) nevű képregényvásárt, amely a könyvvásár képregényszekciójából fejlődött ki.

Az egyelőre nem ismert, hogy megtartják-e a német nyelvterület egyik legrangosabb irodalmi díja, a Lipcsei Könyvdíj az Európai Megértésért nevű elismerés átadóünnepségét, amelyet a vásár előestéjére szerveztek. Az 1994-ben alapított és 20 ezer euróval (6,8 millió forint) járó díjjal az idén Földényi F. Lászlót tüntetik ki. A Széchenyi-díjas esztéta, irodalomtörténész, műkritikus és műfordító A melankólia dicsérete című kötetéért kapja az elismerést a zsűri korábbi bejelentése szerint.

BOLOGNA

A Bolognai gyerekkönyvvásár szervezői is az elhalasztás mellett döntöttek. A világ legnagyobb, legrangosabb gyerekkönyves rendezvényét eredetileg március 30. és április 2. között tartották volna meg.

A koronavírus-járvány miatt a vásár szervezői későbbi időpontot tűztek ki: május 4. és 7. között tervezik megrendezni.