Bécs és Conchita Wurst felkészült

2014. október 6.

Bécs és Conchita Wurst felkészült

A 60. Eurovíziós Dalfesztivál két elődöntőjét 2015. május 19-én és 21-én, valamint a 2015. május 23-i döntőt is a Bécsi Városi Csarnokban rendezik majd.

A 60. Eurovíziós Dalfesztivál két elődöntőjét 2015. május 19-én és 21-én, valamint a 2015. május 23-i döntőt is a Bécsi Városi Csarnokban rendezik majd. Egészen biztosan a helyszínen lesz Conchita Wurst is, aki 2014-ben Koppenhágában a „Rise Like A Phoenix” című dalával megnyerte Ausztriának a nemzetközi dalfesztivált.

 


A Bécs-Schwechat repülőtér 177 célállomásra kínál közvetlen járatot a világ 69 különböző országába. A City Airport Train (CAT) segítségével a repülővel érkező látogatók mindössze 16 perc alatt a városközpontban lehetnek. A 2014 őszén pedig az új Bécsi Főpályaudvarral egy ultramodern nemzetközi közlekedési csomópont is megnyitja kapuit Bécs szívében. Bécs emellett kitűnő és megbízható tömegközlekedési hálózattal rendelkezik. A metró-, gyorsvasút-, busz- és villamoshálózat hossza összesen 1044 kilométer.

 


A Bécsbe látogatók összesen 60 459 szállodaágy és 428 különböző szálloda közül válogathatnak. Ebből 187 négy- és ötcsillagos szálláshely. A Bécsi Városi Csarnok öt kilométeres körzetében 48 500 vendégágy áll rendelkezésre, amelyek mindegyike könnyedén elérhető.

A bécsi gasztronómiai élet 7400 étteremmel büszkélkedhet, ebből 800 a közvetlen belvárosban található.

 


© WienTourismus / Christian Stemper


Bécs emellett több éves tapasztalattal rendelkezik a nagyszabású rendezvények szervezése és lebonyolítása területén, köszönhetően a Life Ballnak, az AIDS Világkongresszusnak, a Radiológiai Kongresszusnak vagy a 2008-as Futball Európa-bajnokságnak. Az osztrák főváros a Nemzetközi Konferenciák és Kongresszusok Szövetségének (ICCA) statisztikái alapján az előkelő 3. helyet foglalja el a legnépszerűbb városok rangsorában.

 


Wiener Stadthalle,
Foto: Bildagentur Zolles, Dietrich|Untertrifaller. Copyright Wiener Stadthalle


Nem utolsósorban pedig Bécs nemzetközileg is elismert kulturális és zenei központ. Bécsben minden este 10 000 zenekedvelő hallgat élőben klasszikus zenét, a koncertnaptár egy évben több mint 15 000 különféle méretű és műfajú rendezvénnyel büszkélkedhet. A legújabb megerősítése annak a ténynek, hogy Bécs egyedülálló és nemzetközi léptékű kulturális metropolis, a „GayCities.com” online útikalauz 2014-ben felállított „Best-of” rangsora volt: a portál olvasóközönsége a „Culture Hub” kategóriában 223 város közül Bécset választotta a legjobbnak.

 


Wiener Stadthalle
credit Conny, Arch. Roland Rainer, (c) Wiener Stadthalle