Poussin festményt találtak a Louvre raktárában

2014. június 4.

Poussin festményt találtak a Louvre raktárában

Egy napsugárnak köszönhetően derült ki a Louvre múzeumának raktárában porosodó egyik festményről, hogy az Nicolas Poussin (1594-1665), a francia klasszicizmus egyik legnagyobb festőjének alkotása.

Egy napsugárnak köszönhetően derült ki a Louvre múzeumának raktárában porosodó egyik festményről, hogy az Nicolas Poussin (1594-1665), a francia klasszicizmus egyik legnagyobb festőjének alkotása.

 


A Poussin korai római éveiből származó képen a szinte meztelenül fekvő Vénusz mellett félig ülő pozícióban az istennő állát simogató Mars látható, aki fel van öltözve és egy sisakot visel a fején, miközben Vénusz észrevétlenül szamárfület mutat neki. A közelben Adonisz is ott van, kutyák társaságában.

 


Nicolas Poussin, Önarckép


A Mars és Vénusz című képet egy ideig Poussinnek tulajdonították a művészettörténészek, de a XX. század elején megállapították, hogy az mégsem a klasszicista festő alkotása.

Pierre Rosenberg művészettörténész, muzeológus, a Louvre volt igazgatója (1994-2001) azonban a múzeum Grande galerie című folyóiratának szerdán megjelent számában közölt tanulmányában új szempontok alapján bizonyítottnak látja, hogy a festmény mégiscsak a XIV. Lajos gyűjteményéből származó egyetlen Poussin alkotás.

"1914 végzetes év volt a kép számára" - írja a francia akadémikus. Ekkor ugyanis a két legjelentősebb Poussin szakértő, Otto Grautoff és Walter Friedlaender is azt állapította meg, hogy a képet nem a francia művész festette. Ezt követően a XX. században másolatnak, hamisítványnak gondolták azt. 2009-ben még Rosenberg is azt írta, hogy "sajnálatos kötelességünk" megállapítani, hogy azt nem festhette Poussin.

 


A megtalált Poussin festmény


A negatív vélemények egyik legfőbb oka az volt, hogy egy pont ugyanolyan sisak hever Vénusz lábai előtt, mint amilyet Mars visel a fején. A történelmi pontosságra mindig ügyelő Poussin pedig a szakértők szerint nem követhetett el ilyen "szeleburdiságot". A képet a "nem tetsző aspektusa" miatt büntették a művészettörténészek, meg talán a "merész témája" miatt is - hangsúlyozza a tanulmányban Rosenberg.

A festményt gyakorlatilag eltemették a Louvre raktárában és csak ritkán adták kölcsön egy-egy kiállításra egy hiányzó Poussin remekmű helyettesítésére. Egyik ilyen alkalommal egy arra tévedő napsugárnak köszönhetően Rosenberg ismét megvizsgálta alaposabban a festményt, és megállapította, hogy a több rétegű barnás lakktól sötétté vált kép tényleg egy eredeti Poussin.

Kérésére a franciaországi múzeumok restaurációs és kutatási központjának a Louvre-ban található laboratóriuma is megvizsgálta a képet. Ekkor derült ki, hogy ismeretlen okokból annak felső részéből valamikor levágtak egy darabot és abból oldalt kiszélesítették a festményt. "Eredeti formájában helyreállítva egy négyzetlakú képet kapunk majd, amely jobban megfelel Poussin szellemiségének" - véli a művészettörténész. Szerinte a második sisak a későbbi betoldással kerülhetett a kép jobb szélére.

A még mindig restauráció alatt álló festményt várhatóan 2015-ben állítja ki a Louvre a Poussin halálának 350. évfordulójára tervezett nagyszabású kiállításon.

MTI