Kiderült a spanyol mór várban felfedezett női csontváz titka

Egy spanyol erőd temetőjében találtak a szakértők egy női csontvázat végzetes harci sebhelyekkel. A csontváz rávilágít a nők kevésbé ismert szerepére a középkorban. 

Az, hogy a nők a történelem során fontos szerepet játszottak a katonai konfliktusokban, már több esetben is bizonyítást nyert. Az északi mitológiában szerepelnek pajzsos leányok, a kelta Boudicca brit ikon, és éppen egy évvel ezelőtt jelentettek egy sírt a Scilly-szigeteken, amely feltehetően egy vezető szerepet betöltő női harcosé lehetett.

Most újabb példa érkezett, ezúttal Spanyolországból. A jénai Max Planck Geoantropológiai Intézet Patxi Pérez-Ramallo vezette kutatócsoportja 25 csontvázat elemzett a Kasztília-La Mancha tartományban található Zorita de los Canes erődítmény temetőjében. A várat az iszlám mórok építették, és a 12. században a reconquista során a keresztény seregek is elfoglalták ezt az erődítményt. A várat harcos szerzetesek használták, akik az első spanyolországi vallásos lovagrendhez, a ciszterci Calatrava-rendhez tartoztak.

Figyelemre méltó, hogy a 12-15. századból származó emberi maradványok között egy női csontváz is volt - olvasható a Scientific Reports című folyóiratban a kutatócsoport jelentésében. A nő 40 év körüli korában halt meg, körülbelül 1,50 méter magas volt, és hasonló harci sérülésekkel rendelkezett, mint szinte az összes többi, az erődtemplom temetőjében eltemetett nő.

Végzetes kardcsapások

A sérüléseket főként kardcsapások és szúrások okozták, méghozzá a test különösen érzékeny és viszonylag védtelen területein - olvasható a tarragonai Rovira i Virgili Katalán Egyetem közleményében. „Sok sérülést találtunk a koponya felső részén, az arcokon és a medence belső részén, ami összhangban van azzal a feltételezéssel, hogy harcosokkal van dolgunk” - mondta a tanulmány szerzője, Carme Rissech.

Lehetséges, hogy a nő a férfi lovagokhoz hasonlóan halt meg a csatában, súlyos sebesüléseit ugyanolyan kevéssé élte túl, mint harcostársai. „Valószínű, hogy ő is valamilyen páncélt vagy láncinget viselt”.

Az antropológus a csontok szerkezetéből arra következtet, hogy a halott nő nem szobalány volt. A férfiakéhoz hasonló megvastagodások vannak rajtuk, ami a harci gyakorlatokból eredő rendszeres megterhelésre utal. Másrészt viszont hiányzik belőlük a cselédekre jellemző kopás. „Úgy vélem, hogy ezek a maradványok egy női harcoshoz tartoznak” - mondja a tudós.

Hogy a harcos nyíltan felismerhetően biológiai nő volt-e, vagy felismerhetetlenül férfiként élt, egyelőre nem világos. Ami érdekes, hogy a rend társadalmi hierarchiájában meglehetősen alacsony pozíciót foglalhatott el. Erre utal az étrendje, amely kevesebb fehérjét tartalmazott.

Halak a várban

Bár több mint 300 kilométert kellett utazniuk, hogy a várból a tengerhez jussanak, a rend tagjai elképesztő mennyiségű tengeri halat ettek. A kutatócsoport összehasonlította az értékeket a kortársakéval, és becsléseik szerint a tagok főként az alsóbb nemességből és a városi elitből kerültek ki. Néhányan a papsághoz tartoztak, mások laikusok voltak. A nemes harcos szerzetesek saját lovakkal rendelkeztek, míg mások kevésbé jól felszerelt, ideiglenes zsoldosok voltak.

A mindennapi életükről egyébként keveset tudunk. Az azonban, hogy a spanyol középkorban valószínűleg nők is a rend harcosai között voltak, érdekes adalék, amelyet a kutatócsoport tovább szeretne vizsgálni. 

(Címlapfotó: Castillo de Zorita de los Canes/ Borjaanimal)