Nem lesz idén karácsonyi vásár a Vörösmarty téren

2020. október 13.

print MTI/Hetedhétország.hu

Nem lesz idén karácsonyi vásár a  Vörösmarty téren

Helyette kampány indul a hazai kézművesek támogatására.





A koronavírus-járvány miatt elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár, amely helyett a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) kampányt indít a hazai kézművesek támogatására.

A koronavírus-járvány az egészségügyi szakemberek előzetes becslései és a kormányzati nyilatkozatok szerint az adventi időszakban, azaz várhatóan november végén és decemberben fog tetőzni. A BFTK vezetése ezért - a fővárosi operatív törzs iránymutatását is figyelembe véve - úgy döntött, hogy az idei Vörösmarty téri karácsonyi vásár a járványhelyzet miatt elmarad - közölte hétfőn a BFTK.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a járványügyi adatok emelkedésére a környező országok nagyvárosai is hasonló intézkedésekkel készülnek, szigorítva a hasonló jellegű rendezvények megtartását.

"A BFTK támogatja a hazai kézműveseket ebben a nehéz helyzetben, ezért a megsegítésükre kampányt tervez, amelynek keretében arra kérjük a lakosságot, hogy az idei ünnepekre is kézműves termékeket vásároljanak és ajándékozzanak" - idézi a közlemény Faix Csabát, a társaság ügyvezetőjét.

Faix Csaba hozzátette, hogy a vásárra jelentkező kézművesek és iparművészek többsége rendelkezik webshoppal, ahol a vásárlók online ki tudják választani az ajándékaikat, ezzel is támogatva a magyar kézműves- és kreatív ipart.

A főváros turisztikai cége további csatlakozókat, cégeket vár a kezdeményezéshez, hiszen ennek a szolgáltatói szektornak a húsvéti és a karácsonyi időszak a fő bevételi forrása - áll a közleményben.

(FotóK: Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren 2019 (c) hetedhetorszag.hu)

 


Kapcsolódó hírek





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play